Ez utóbbiban, vagyis ismereteink bővítésében szakértő erdészek és erdőmérnökök segítenek. Örömmel, lelkesen mutatják be az erdőt, az erdő élővilágát, az erdőgazdálkodást és a vadászatot, nemcsak az iskolába érkező óvodás és iskolás csoportoknak, hanem családoknak, baráti vagy céges társaságoknak egyaránt.
Erdei iskolánk működtetésének egyik kiemelt célja, hogy tudatosítsa a gyermekekben az erdők, a környezet fontosságát, ezáltal erősítse a felnövekvő nemzedékekben a természet szeretetét és tiszteletét.
További célunk, hogy a fiatalok közelről megismerkedjenek az erdészek munkájával, mely az erdő minden életszakaszát felöleli: a csemetetermeléstől a fakitermelésig.
A zalakarosi Csiga-túra tanösvényünk kapcsán fogalmazódott meg bennünk először, hogy felhívjuk a figyelmet a Slow-life mozgalomra, aminek irányelvei bárhol a világon érvényesek, így Obornakon is. A mozgalom lényege: mai rohanó világunkban se menjünk el az élmények mellett, legyen idő pihenni, és észrevenni a „csodákat” a környezetünkben: ősszel a hulló faleveleket, télen a vadnyomokat a hóban, kikeletkor a csilingelő madárhangokat, nyáron pedig a csodás színekben pompázó mezei virágokat.
Az erdei iskola környékén is várnak ilyen „csodák”. Akár a rövidebb (2 kilométeres), akár a hosszabb (4 kilométeres) túraútvonalat választják a csoportok, találkozhatnak a természet kincseivel, termésekkel, különleges növényekkel, forrásokkal, állatokkal.
Ha az épületektől északra indulunk, nem messze vadetetőt és sószórót találunk, amelyeknek a vadgazdálkodásban van nagy szerepük. Minden gyerekcsoport szívesen időzik ott a túrák során.
Az erdei iskola szomszédságában áll a 2016-ban átadott Nyitnikék Erdei Szálló, amely iránt egyre több bakancsos turista és családi, baráti társaság érdeklődik. Akik több napra látogatnak el hozzánk, érdemes a környék távolabbi pontjait is felfedezniük. A Kéktúra-útvonal az épületegyüttes szomszédságában húzódik, így könnyedén rácsatlakozhatunk. Elgyalogolhatunk a 3 kilométerre lévő Várdomb-forráshoz, a túra tervezésekor azonban számoljunk a zalai dombok miatti szintkülönbségekkel. Ha már a környéken barangolunk, érdemes elmenni a 4 kilométerre található homokkomáromi szőlőhegyre és a kegytemplomhoz.
Messzebbről – gépjárművel – érkezőknek meleg szívvel ajánljuk a Nagykanizsai Parkerdőt és a Csónakázó-tavat, Újudvar környékén a Kőszikla-szurdokot és a Csibiti-tavat. Picit távolabb, 35 kilométerre található a Zalakarosi Parkerdő a már említett Csiga-túra tanösvénnyel, és nem utolsósorban a város méltán híres fürdőjével, de akinek ideje engedi és kedve tartja, mindenképp töltsön el pár órát a dél-zalai városkában és környékén!
Választható témakörökAz erdei iskola programjait az adott korosztályhoz és az egyedi igényekhez igazítjuk. A gyerekekre igazi csapatmunka vár, rengeteg játékos feladattal, összegzéssel, következtetéssel, mind-mind a problémamegoldó képességüket, kreativitásukat fejleszti, emellett erősíti bennük a csapathoz tartozás érzését is.
Sok más izgalmas és érdekes móka van még a tarsolyunkban! Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt! További információk: Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola 8882 Eszteregnye-Obornak, Eszteregnye kt. 0197/5 GPS: 46º30’43,07” É; 16º53’19,70” K Vezető: Povics Noémi Mobil: +36 (30) 511 3213 |
Steyer Edina
Zalaerdő Zrt.
Fotók: Fűrné Kinsztler Anita, Steyer Edina, Varga György