Lapszemle

Mesterséges itatóhelyek, dagonyák

A vadgazdálkodók tevékenysége igen összetett. Ők azok, akik az év minden szakában együtt lélegeznek a természettel, fenntartják az ökológiai egyensúlyt, élőhelyeket fejlesztenek, óvják a vadállományt.

Ebből a gondoskodásból pedig nemcsak a vadászható fajok, hanem a teljes erdei ökoszisztéma profitál.

A nyári, csapadékmentes hetek és a perzselő hőség komoly kihívás elé állítja az erdők és mezők állatvilágát. Amikor a természetes patakok és források kiszáradnak, életmentő szerepet kap a vad mesterséges itatása, amelyre hatalmas energiát fordítanak a vadgazdák. A klímaváltozás hatására ráadásul ez az időszak egyre inkább kitolódik, ezért a vízpótlás már nem korlátozódhat csupán a nyári hónapokra, bár kétségkívül ekkor legsúlyosabb a szárazság.

itatás

Fotó: Szigeti Edit

„Hajlamosak vagyunk az aszályt a júliusi kánikulával azonosítani, ám a vízhiány, amint azt az idei év is hűen példázza, gyakran már tavasszal megmutatkozik”

– emlékeztetett Rituper Balázs, a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészetének fővadásza. Az általuk létesített itatóhelyek és mesterséges dagonyák tavasztól valóságos oázisként működnek, és a vadászható vadfajok mellett ivóvízhez juttatják a védett hüllőket, kétéltűeket, valamint az énekesmadarakat is, így támogatva a helyi biodiverzitás megőrzését.

vaditató

Fotó: Somogyi László

A vízutánpótlásra számos módszert alkalmaznak országszerte a szakemberek, attól függően, hogy apró- vagy nagyvad részére készül az itatóhely. A kialakítás a tófóliás, illetve betonozott medrű itatóktól a hordós és vályús rendszerekig terjed. A vizet szivattyúval felszerelt kutakból nyerik, a villamos hálózattól távoli helyeken pedig egyre többfelé napelemek szolgáltatják hozzá az energiát.

Bár a kifejezetten nagyvadas területeken mások a prioritások, a hazai apróvad-gazdálkodásban a fácán- és fogolycsibék, valamint a mezei nyúlfiak számára kritikus jelentőségű a megfelelő vízellátás.

Ha a fészek környezetében nincs hajnali harmat vagy elérhető nyílt vízfelület, a fiatal egyedek napok alatt kiszáradnak és elpusztulnak. Ugyanúgy a szoptatós anyanyulak számára is elengedhetetlen az ivóvíz a tejtermelés fenntartásához. Egyetlen aszályos tavaszi és nyári időszak képes az adott évi apróvad-szaporulat 70-80 százalékát elpusztítani. Ezt megelőzendő, az érintett vadászterületeken a fészkelőhelyek közelében tálcás apróvad-itatókat helyeznek ki, és a víz mellé lédús takarmányt (répaféléket, gyümölcsöket) is tesznek.

víz vaditatás lajtoskocsi

Fotó: Szigeti Edit

„Az itatókat természetesen a nagyvadfajok is rendszeresen látogatják. A vaddisznók és a gímszarvasok szeretnek dagonyázni is, számukra mesterséges dagonyákat létesítenek, ahová lajtos kocsikkal viszik a vizet. A dagonya a nyári hőségben nemcsak hűti a vad testét, hanem a bőrre száradó sárpáncél révén hatékony védelmet nyújt a vérszívók ellen is” – magyarázza Rituper Balázs.

slag cső víz

Fotó: Somogyi László

A mesterséges itatás a nyári hónapokban jól átgondolt logisztikát és jelentős – akár többmillió forintos – anyagi ráfordítást igényel a vadgazdálkodóktól.

Az itatóhelyek rendszeres ellenőrzése, karbantartása és a víz folyamatos pótlása ugyanis megköveteli a napi szintű jelenlétet. Mivel a vadgazdálkodás a 21. században már elképzelhetetlen tervszerű emberi beavatkozás nélkül, a mesterségesen fenntartott erdei oázisok működtetése jóval több egyszerű feladatnál. Ez a szolgálat nem csupán a vadászatról, hanem az aktív természetvédelemről szól, olyan jövőbe mutató tevékenység, amely elősegíti, hogy az utánunk következő generációk is fajgazdag, életteli és egészséges ökoszisztémával találkozhassanak.

Forrás: A Mi Erdőnk