A szitakötők két jellegzetes faja itt a védett kisasszony-szitakötő és a fokozottan védett sötét hegyi szitakötő (természetvédelmi értéke 100 000 forint).
Az álkérészek egyes fajainak hímje csökevényes szárnyú. Ilyen az alpesi álkérész, melynek nevéből is kitűnik, hogy hazánk hegyvidékeinek legmagasabb pontjain él a Börzsönyben, a Mátrában és a Bükkben, 630-900 méteres magasságban. Az utóbbi években a Bükkben három ismert lelőhely közül kettőnél nem találták sem lárváját, sem imágóját, a Mátrában pedig 2022-ben több állandó vízellátású élőhelyük (Áldozó-patak, Nagy Lipót-folyás felső szakasza) kiszáradt.
Különböző korú sötét hegyiszitakötő-lárvák
Többéves lárvális fejlődésű kérészfajokat is ismerünk (tiszavirág, dán kérész), és az álkérészeknél is előfordulnak ilyenek, mint a már említett alpesi álkérész és a hazai nagyálkérészek közül a Perla fajok. A konkrét vízeltűnés, kiszáradás mellett az aszályos időszakban a vízállás csökkenése is veszélyeztetheti a vízi élőlényeket. Az eltűnő víz miatt a védett folyami rákok a mátrai Bukfenc-kútnál jól láthatóvá váltak, így a szajkók komoly pusztítást végeztek az állományukban, erről a köveken lévő rákmaradványok tanúskodtak.
A Perla abdominalis nősténye
A folyamatot csak fokozza az akadálytalan szélmozgás, ezzel a vízhozam is egyre kisebb lesz, és az adott vízfolyás idővel megszűnik bizonyos fajok számára mint alkalmas élőhely.
A patakok gerinces állatvilágából a teljes életükben vízhez kötődő halak a legveszélyeztetettebbek. A kiszáradó hegyvidéki patakokból igyekeznek a bővebb vizű alsóbb szakaszokra vagy befogadó vízfolyásokba menekülni. Az újra víz alá kerülő felsőbb szakaszok halfaunájának tagjai innen vándorolnak vissza, ha semmi sem akadályozza a felfelé haladásukat. Sajnos jellemző, hogy tározók vagy fenéklépcsők korlátozzák a patakok hosszirányú átjárhatóságát, így számos patak felső szakaszán már megszűntek a korábban ott élő halfajok, például a kövi csík, a fenékjáró küllő és a domolykó állományai. A halak hiányát az ott élő halfogyasztó ragadozók, így a kockás sikló, a jégmadár, a vidra eltűnése követte.
Néha még januárban is látni őszi tegzest
