Házikedvenceink, a kutyák és a macskák
A kutyák lenyűgöző képességgel rendelkeznek. A háziasítás bizonyos viselkedésformákat megváltoztatott, de a szükséges alapképességeket, köztük a tájékozódást, valószínűleg nem.
A kutyák elsődlegesen a szaglásukkal tájékozódnak, hiszen az orrukban akár 200 millió szaglósejt is megtalálható. Ez lehetővé teszi, hogy emberek számára észlelhetetlen illatokat, szagokat is megérezzenek, és ezeket az illatnyomokat követve hihetetlenül pontosan navigáljanak. A megszokott útvonalak mentén hagyott szagok, vagy a szél által szállított távoli illatok is útmutatást jelentenek a kutyáknak.
A Föld mágneses mezejét is érzékelhetik: egy kísérlet során a kutatók megfigyelték, hogy a kutyák vizeléskor gyakran az észak–déli tengely mentén helyezkednek el, ami erre a képességükre utalhat.
A macskák, akárcsak a kutyák, szintén rendkívül fejlett szaglással rendelkeznek. Vizeletükkel és a testükön található illatmirigyekkel jelölik területüket, ezek az illatnyomok tájékozódási pontokként szolgálnak számukra, és segítenek nekik megtalálni a hazafelé vezető utat, még ismeretlen környezetben is. Ezen kívül a szél által szállított távoli illatok is útmutatást nyújthatnak nekik.
A „néz, mint borjú az új kapura” mondás eredete a magyar népi kultúrában gyökerezik. A borjak a legelőn töltötték a napot, este pedig hazaterelték őket. Ha új kaput szereltek fel a portán, a borjak megtorpantak előtte, és nem mertek bemenni. Bámultak a kapura, nem értve, hogy mi ez az új akadály. Ebből ered a mondás, amellyel azokat az embereket jellemezzük, akik bambán, értetlenül bámulnak valamit, nem tudva, mi tévők legyenek.
A szarvasmarhák tájékozódási képessége is fejlett, de nem olyan kifinomult, mint a kutyáké vagy a macskáké. A szaglásuk a legfejlettebb érzékszervük, és képesek nagy távolságokról is megérezni a szagokat. Emellett képesek megjegyezni a tájékozódási pontokat a legelőn, és emlékeznek a hazafelé vezető útra.
A tájékozódás mesterei
Egyes feltevések szerint a galambokat nem is igazán az ember háziasította, hanem saját magukat háziasították. A szirti galamb rájött, hogy a sziklaszirtek környékén sok a ragadozó madár, ezért beköltöztek a településekre, az emberek közelébe, később padlásokon, templomtornyokban vertek tanyát, ahol kevesebb ragadozó leselkedik rájuk.
Ezt a képességet a postagalambok fejlesztették tökélyre, hiszen ők akár 1000 kilométerről is hazatalálnak.
E képességükre akkor figyeltek fel az emberek, amikor egy uralkodó galambokat adott ajándékba egy másiknak, mert azok megtetszettek a vendégnek. Csakhogy pár nap elteltével a galambok újra visszatértek eredeti otthonukba.
