A zárt tartásban élőknél a tájékozódás már kevésbé lényeges képesség, de sok állat csak félig zártan él, mint a kutya, a macska, esetleg tanyákon a baromfifélék vagy a mezőző galambok – nekik szükségük van a belső navigációs rendszerükre.
Érdekes dolog az állatok tájékozódó képessége. Gondoljunk csak a föld alatt élőkre (vakond, giliszta), melyeknek nincs könnyű dolguk, de egyes háziállatoknak is tudniuk kell, hol az otthonuk. És akkor
Az állatok tájékozódási képessége már régóta megdöbbenti az embereket, és felkeltette a kutatók figyelmét is. Hogyan képesek óriási távolságokat megtenni, ismeretlen terepen tájékozódni, és visszatalálni a fészkükbe vagy a vándorlási útvonalukra? Szinte fajonként változó, hogy melyik állatnak mi a stratégiája, ami azonban mindegyiknél megegyezik, az a motiváció, hiszen az állatok számára a tájékozódás kulcsfontosságú a túléléshez.
A leggyakoribb módszerek
Számos állat követi a környezetében lévő vizuális, kémiai vagy akusztikus jeleket, tehát a jelkövetés egy viszonylag gyakori alapja a tájékozódásnak. A madarak közül több a Nap és a csillagok állását használja iránytűként, de például a hangyák a feromonnyomokat követik.
A mágneses érzékelés képessége is jó néhány állatot segít. A vándormadarak és a tengeri teknősök is rendelkeznek e képességgel, mely lehetővé teszi számukra, hogy érzékeljék a Föld mágneses mezejét, és azt használják iránymutatóként.
A tájékozódáshoz az állatok más módszereket és érzékszerveket is segítségül hívhatnak, ilyen a szaglás, az ízérzékelés és az érintés. A lazacok a szaglásukat használják arra, hogy visszatérjenek a szülőhelyükre, míg a denevérek ultrahang segítségével tájékozódnak a sötétben.
Az állatok tájékozódásával kapcsolatos kutatások napjainkban is zajlanak, amik nemcsak zoológiai érdekességként hasznos információk, de a tájékozódás mögött álló bonyolult neurológiai mechanizmusok ismerete a technológia és a mesterséges intelligencia fejlődésében is az emberiség segítségére lehet.
Többféle navigációs módszer
A legújabb kutatások szerint a legtöbb állat egyszerre többféle módszerrel és több érzékszervére támaszkodva tájékozódik. A vándormadarak, mint már említettük, a Nap és a csillagok állása mellett a mágneses mezőt érzékelik, de a szaglásukat is használják, valamint amikor már a cél közelében vannak, a vizuális tájékozódásukat veszik igénybe. Korábban postagalambbal végeztek egy olyan kísérletet, amely során egy sötét „kontaktlencsével” vakon kellett repülnie, de így is megérkezett az otthonát jelentő településre, tehát feltételezhető, hogy a látását csak akkor használta igazán tájékozódásra, amikor már az ismerős terepen kellett megtalálja az otthonát jelentő dúcot.
A hangyák pedig bonyolult táplálékszerzési utakat alakítanak ki, és képesek visszatalálni a fészkükbe még akkor is, ha messzire eltávolodnak. Ezt úgy oldják meg, hogy szaganyagokat bocsátanak ki, amelyek nyomvonalat jelölnek ki a táplálékforráshoz és a fészekhez. Ezek a nyomok segítenek a többi hangyának megtalálni a hazafelé vezető utat, és új táplálékforrásokat felfedezni. Állítólag ezek a parányi állatok a Nap állását figyelembe véve képesek egyenes úton haladni, még akkor is, ha a terep változik. Ezek mellett
A hangyák lábainak ízületeiben található érzékelők pedig a talaj rezgéseit érzékelik, ezek a rezgések információkat nyújthatnak a környezetükről, és segíthetnek nekik az akadályok elkerülésében.
