A kezelt erdőterület mintegy fele összefüggő tömbben található Pusztavacs–Mikebuda–Csemő térségében, a másik fele kisebb-nagyobb foltokban szétszórtan a Dabas, Tatárszentgyörgy, Nagykőrös, Cegléd, Tápiószentmárton, Albertirsa települések által körbehatárolt területen. A gazdálkodást alapjaiban meghatározza, hogy szinte az egész erdőterületen az erdőssztyepp-klíma a jellemző.
A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 1970-ben alakult, de az általa kezelt erdők története ennél jóval messzebbre nyúlik vissza. A jelenlegi Pusztavacsi Erdészet működési területén már a második világháborút megelőzően is korszerű erdőgazdálkodást folytattak. Ezek az uradalmi, közbirtokossági és egyházi erdők képezték az alapját a későbbi állami erdőgazdálkodásnak, döntő hatásuk volt a tájkép kialakulására.
A terület leggyakoribb vadfaja a dámszarvas
Szerteágazó gyökerek
Az erdészet működési területére eső települések fejlődésében meghatározó szerepe volt az erdőknek. Nagykőrös nevének eredete is az erdőkre vezethető vissza, az ugyanis Balla Gergely szerint a Kőrösfa erdőkre utal. Szokolay Hátó János azt mondta, hogy Kőrös városát a tótok úgy hívták, hogy Jaszany-Misztó, azaz magyarul Kőrösfa (Jaszan Fraxinus Kőrös).
Sok fát emésztett fel a salétrom főzése, amelyhez az erdő adta a tűzifát, a fahamut és a tölgyfahordókat. A nehezebb időkben kevesebb energiát tudtak fordítani az erdőkre, ezért megszaporodtak a mértéktelen kártevések (lopás, legeltetés). 1780 után indultak újra az erdőtelepítések a város körül, akác, kanadai nyár, tölgy és szil felhasználásával.
Erdőfelújitás kora tavaszi képe
A Pusztavacsi-erdő története szorosan összefonódik az azt birtokló nemesi családok sorsával. A terület több család tulajdonában is volt az elmúlt századok során. Időrendben az elsők a Wachiak, őket követték a Kenderessyek, majd a Koháryakra szállt a birtok, akiktől öröklés révén került a Coburg hercegi családhoz. Az első herceg Pusztavacson Coburg-Koháry I. Ferdinánd volt, aki 1831-től birtokolta az apósa, Koháry Ferenc által rá hagyott területet. Attól kezdve nevezték a család magyar ágát Coburg-Kohárynak.
A Coburg hercegek – miután a kecskeméti bérlőktől visszavették uradalmuk bérleti jogát – nagyarányú erdőtelepítésbe kezdtek, példás erdőgazdálkodást folytattak. A terület fő vadfajának, a dámszarvasnak a betelepítése Szász Coburg Ágoston herceg nevéhez kötődik, aki 12 dámot hozatott a németországi birtokáról. A család 1944-es meneküléséig, azaz 113 évig állt a tulajdonában a Pusztavacsi uradalom részét képező erdőterület. A 18 000 holdas birtokon 14 major épült ki, melyek a Coburg család tagjainak a keresztnevét viselték.
