2011-ben fordulóponthoz érkezett az élete. Anyagi nehézségekbe ütközött a Mizo Pécs, amit Zsófia éveken keresztül tolerált, a legfájóbbnak mégis azt érzete, nem kapja meg azt a megbecsülést, amit az évek során joggal kivívott magának a csapatnál. Érezte, hogy válaszút elé ért, és nem volt kérdés, merre vezet útja: Sopronba. Tudta, ott minden feltétel adott – stabil anyagi háttér, profi szakembergárda, jó játékoskeret –, hogy továbbra is magas színvonalon játszhasson. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy sorozatban hétszer (összesen nyolcszor) nyerték meg a magyar bajnokságot, az pedig sporttörténelmi siker, hogy 2022-ben első magyar csapatként a Sopron Basket végzett az Euroliga élén.

Fotó: Tóth Zsombor/Sopron Basket
Mikor pihenőnapunk van a férjemmel, aki szintén válogatott kosárlabdázó, gyakran sétálunk az erdőben Márkkal. Úgy választottunk neki nevet, hogy közben figyeltük a jelentését is. A Márk név a határerdőknek, határvidéknek és a természetnek a védőjét jelenti, mi pedig Sopronban, az erdő határában találtuk meg helyünket. Hogy véletlen egybeesés vagy a sors fintora, nem tudom – érzékenyült el Zsófia –, miként azt sem, vajon sportoló lesz-e a gyerekből. Valahogy nem szereti a csarnok közegét. Már fel sem teszem neki a kérdést, hogy dobunk-e néhányat, vagy menjünk el a vadasparkba, úgyis tudom a választ. Nincs is ezzel semmi baj. Nem erőltetjük a kosárlabdázást, de azt igen, hogy napi másfél órát, mindegy mit, de sportoljon. Ennyinek bele kell férnie egy gyermek életébe ahhoz, hogy egészséges legyen.”
Nehéz lezárni, de Zsófia tudja, lassan ez a pillanat is elérkezik. A Pécsi Tudományegyetem jogi karán végzett, egyetemi diplomájához már csak az államvizsgát kell letennie. Mindenképpen a sportvonalon szeretne maradni, főként egy egyesület igazgatásában vagy a sportdiplomáciában tudná magát elképzelni a jövőben.

Fotó: Csatlós Norbert
Ha a pályán már nem is, a versengés élvezete mindig ott lesz családjuk életében; ahogy akarva-akaratlan kiütközik egy strandtollaslabda-mérkőzés során, vagy egy közös bowlingozáskor. De azokat a pillanatokat élvezik leginkább, amikor hármasban az erdőben sétálva hallgatják a természet hangjait. Eközben Zsófinak a gyermekkori emlékei is visszaköszönnek Márk erdőben megélt pillanataiban.
Oldalak: 12