A mintegy 3500 évvel ezelőttről velünk maradt halomsírok számukat tekintve egyedülálló értéket képviselnek hazánkban.
A Zörög-tetőn egy halom alatt több sír is lehet
Fotó: Kovács Béla
Jelenlegi ismereteink szerint az időszámításunk előtti 15. században nagyarányú népvándorlás indult meg a mai Cseh-medence és Ausztria felől, és egy nyelvében, népi hovatartozásában egyaránt ismeretlen népcsoport érkezett a Dunántúlra.
Még ma is csak feltételezhető, hogy az illírek egy csoportját alkották; temetkezési szokásaik alapján a történelemtudomány „halomsíros” kultúrának nevezte el a népet.
A régészeti leletekből következtethetően tagolt társadalomban éltek: míg a katonai arisztokrácia hegytetőn épült földvárakban lakott, addig az állattartók és a földművesek a közeli völgyekben, medencékben foglalták el helyüket. Halottaik máglyán elégetett hamvait urnákba helyezve temették el. Az urnák mellé fegyvert, ékszert, agyagedényeket tettek, fölé meg földből vagy kőből halmot építettek. Egy-egy halom alatt sok esetben több sír található, nem feltétlenül ugyanabból az időből, ami arra enged következtetni, hogy a családok egy helyre temetkeztek.
Déli sánc a Kék-hegyen
Fotó: Kovács Béla
