Ehhez a három próbatétel helyett az kellett, hogy már gyerekkora óta vonzza a természet, felnőttként pedig fotókon, majd videókon megörökítette és közzétette nem mindennapi erdei élményeit.
Vendéglátásban dolgozó szüleivel gyakran horgászott a Körösökön, keresztapjával a közeli erdőkben vadászott, többször pedig heteket időzött unokatestvérével egy sátorban a folyóparton. Ezeknek az élményeknek köszönhetően Krisztiánt már gyerekként foglalkoztatták az erdő élővilágának összefüggései, így erdésznek készült. Szülei azonban úgy vélték, a modern világban könnyebb elhelyezkedni informatikusként, ezért erre a pályára terelték. El is kezdte középfokú informatikai tanulmányait, az iskolát azonban nem fejezte be, inkább a családi hagyományt folytatva ő is a vendéglátásban helyezkedett el.
Mintegy húsz évet dolgozott a Gyulai Várfürdőben, de szíve továbbra is az erdőbe húzta. Hogy megörökítse az ott látottakat, fényképezőgépet vásárolt, és még egy fotográfus-tanfolyamot is elvégzett.
„Feszélyezve éreztem magam, ha beszélnem kellett a kamerába, frusztrált, hogy szinte látom magam az objektív lencséjében. Szerettem volna, ha a látottak, a természet miliője és a bemutatott tevékenységeim beszélnének helyettem. Ezek a kimozduláshoz kedvet csináló, az erdőben hasznosítható trükköket ismertető videók idővel egyre több követőt és nézőt vonzottak.”
A bushcraft videókkal párhuzamosan elindította a viking életformát bemutató sorozatát is, amely főként az ősi, az erdőben élő, gyűjtögető, menedéket készítő, a szabadban alvó nomád életmódot szimulálja. A történelmi hűség kedvéért a felvételek során Krisztián csak a viking hagyományoknak megfelelő, sokszor saját készítésű eszközöket használ.
Oldalak: 12