A vén fáknak ma is otthont adó Farkas-erdő neve is sokat sejtet, de valószínűleg mégsem a négylábú ragadozó volt a névadó.
Vas vármegye híres, egyik legnagyobb összefüggő erdősége a Farkas-erdő. Az erdészeti hatóság adatai szerint 7200 hektár kiterjedésű és tizennégy település határában terül el, ám 60 százaléka Bejcgyertyános és Káld községekhez tartozik. Az erdőterület nagyobb része (5500 hektár) állami tulajdon, vagyonkezelője a Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Egykor Vasvártól Sárvárig, illetve Sitkéig borította összefüggő erdő a Vasi-Hegyhátat, mely déli irányban Türjéig és Zalaerdődig, valamint Jánosházáig terjedt. A már akkor is Farkas-erdőnek nevezett terület csaknem tízszerese volt a mainak.
A névadó lehetett a Bejc nemzetségbéli Farkas (Wolfgang) prépost, győri püspök (1268–1269), vagy az ő, szintén Farkas nevű őse, és ennek alapján említi egy 1252-ben kelt oklevél az erdőséget „ama Farkas erdeje” néven. A középkorban a fél Dunántúl a Héder nemzetségből származó Kőszegi (Németújvári) család birtoka volt, így Sárvár és várbirtoka is. A család egyik tagjának, Kőszegi Ivánnak (Jánosnak) békétlen természete miatt ’lupus rapax’, azaz ragadozó farkas volt a ragadványneve, ami alapján használatos volt a Kőszegi Farkas János név is. Ő is lehetett tehát a névadó, ahogyan később, a 17. században köcski Farkas (I.) János is, aki Káldy Évával kötött házassága révén szerzett e területen birtokot, az akkor még létező Gulácsot (fia, II. János már a gulácsi előnevet használta). Az erdő egy részének Gulyási a neve, mely emlékeztethet az egykori településre.
A banyafai kirándulóhely közelében még számos élő famatuzsálemet is megcsodálhatunk
Sárvár és várbirtoka a 14. századtól királyi birtok volt, majd több tulajdonosváltást is megélt a terület. A sárvári uradalmat, amelyhez a Farkas-erdő is tartozott, 1803-ban vásárolta meg Habsburg-Estei Ferdinánd Károly Viktor főherceg (1821–1849), majd lánya, Mária Terézia Henrietta főhercegnő (1849–1919) hozományaként férje, a később bajor királlyá koronázott III. (Wittelsbach) Lajos tulajdonába került 1875-ben, és a második világháború végéig volt a bajor királyi hercegi családé.
A Farkas-erdő képe a 19. század végén elszomorító látványt nyújtott a birtokot átvevő bajorok számára. Az erdőt túllegeltették, hatalmas erdőterületeket irtottak ki hamuzsírfőzés céljából, és a fakitermeléseket követően keveset törődtek az erdőfelújítással, így a korábban egybefüggő erdőség feldarabolódott, több kisebb erdőre szakadt.
A későbbi főerdőmester 1884-ben érkezett Sárvárra, majdan Magyarország lett második hazája. Tevékenységének hatása máig érvényesül a Farkas-erdőben, munkássága például szolgál a későbbi korok erdészei számára. Feleségével közös sírja a Rózsáskerti erdészház közelében, az erdészeti út mentén látható.
A második világháborút követően a nagybirtokokat államosították, így a Farkas-erdő nagyobb részét is, kezelője pedig a Szombathelyi Erdészeti Zrt. mindenkori jogelődje, az 1961 előtt önálló Sárvári Állami Erdőgazdaság lett.
A Farkas-erdő egyik nevezetes pontja az Országos Kéktúra mentén húzódó Banyafáknak nevezett kirándulóhely.
Az 1995-ben kidőlt vénséges vén tölgyek (körülbelül 300 évesek) már a Farkas-erdő telepítése előtt is itt álltak, az akkor még kökénnyel, galagonyával, borókával, csenevész nyírrel, tölggyel benőtt, nagyrészt elkopárosodott óriási legelőterületen. A hajdani pásztorok letelepedtek árnyékukban, amíg a nyájaikat őrizték. Sajnos egy vihar kidöntötte őket, azóta csendben korhadnak.
Nevük a hiedelemvilágból eredeztethető, amely szerint tövükben találkoztak szombatonként a seprűnyélen odaérkező boszorkányok.
Pauer Arnold 1932-ben megjelent Vas vármegye természeti emlékei című könyvében még azt írta, hogy a Ferenc bajor királyi herceg sárvári uradalmához tartozó Farkas-erdőben, a Sótony és Káld községek közé eső erdei út baloldalán, az úttól mintegy 100 méternyire két hatalmas kocsánytalan tölgy áll. Az akkor még álló fákról a következőket jegyzi le: „A nép nagy és kis banyafa néven ismeri őket, így hívják a Rába mentén a vén tölgyfákat. Mindkettő kb. 500 éves lehet.” Tóth József, Somkuthy Ferenc és Czimber Béla 2001-ben megjelent Vas megye idős és nevezetes fái című, famatuzsálemekre vonatkozó számbavételében már kidőlt fákként szerepelnek.
A Vas vármegyei Farkas-erdő a bajor származású főerdőmester, Scherg Lőrinc munkásságát folytató Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nek köszönhetően gyönyörű mintaerdővé vált. A legendák boszorkányainak találkozópontján, a Banyafai pihenőhelyen ugyan kidőltek a famatuzsálemek, de az erdőben több, hatalmas koronájú, figyelemre méltó törzsátmérőjű, több száz éves fa lombja suttog a múltról, árnyat, felüdülést nyújtva a kirándulónak, túrázónak.
Varga László
Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Fotók: Hunyadi Géza, Némethné Nemes Piroska
