Fotó: Surányi Linda, Budakeszi Vadaspark
A nagyragadozók közül a farkas hazánkban még mindig ritka, de állománya növekszik, főként az Északi-középhegység erdeiben él. Annak kicsi az esélye, hogy találkozunk vele, hiszen még az erdőt rendszeresen járó emberek is csak alkalmanként, rövid időre veszik észre. A térségben lakók háziállatait viszont védeni kell, mert azokra (birkákra, tehenekre, lovakra, kutyákra) a farkas táplálékforrásként tekint.
Testtömege 30-60 kilogramm, törzse 100-170 centiméter hosszú, a farka rövid (30-75 cm), a vége fekete, a marmagassága pedig átlagosan 75 centiméter. Szaglása és hallása egyaránt kitűnő, több kilométerről képes felvenni a zsákmányállat szagát, vagy meghallani fajtársa üvöltését.
Újra növekszik az állománya
Fotó: Surányi Linda, Budakeszi Vadaspark
Eredetileg egész Európában elterjedt faj volt, de a legtöbb nyugat- és közép-európai országban összeomlott az állománya, és eltűnt a 20. század közepére. Ezt részben az élőhely szűkülése okozta, illetve az, hogy állami támogatással, minden lehetséges eszközt felhasználva üldözték. Az elmúlt évtizedekben viszont újra növekedett az állománya és az elterjedési területe mindenhol, ami a faj kiváló alkalmazkodóképességének, az üldözés megszűnésének, és a farkas számára alkalmas élőhelyek bővülésének az eredménye.
A farkas tehát részben alkalmazkodott az ember által kialakított új élőhelyi szerkezethez, rendszerhez, és egyben kiválóan kihasználta a számára kedvező változásokat, amiket csak erősítettek a vadászatot korlátozó passzív védelmi intézkedések, mint a vadászidény meghatározása, a vadászathoz-elejtéshez használható eszközök szabályozása, a kvóták bevezetése, vagy éppen a teljes védelem kihirdetése.
Falkában él, de monogám
Főleg a nagy kiterjedésű, de nyitott erdőségeket, hegyvidékeket kedveli. A tűlevelű erdők zónájában a mocsaras-lápos részek az elsődleges tartózkodási helyei. Táplálékkeresés, vándorlás közben előszeretettel használja megszokott útvonalait a hegygerinceken és a vízközeli területeken, ahol a hótakaró kisebb. Elterjedési területén számos egymástól különböző élőhelytípusban megtalálható. A tajgán és a tundrán éppúgy megél, mint a sztyeppvidéken, a közép-ázsiai sivatagokban, vagy a Pamír sziklái közt. Jól alkalmazkodik az ember közelségéhez, megjelenése a lakott területek közelében sem kivételes.
Folyamatosan növekszik a többnyire kifejezetten emberi hatás alatt álló (azaz gazdálkodással erősen befolyásolt) élőhelyeken való megjelenése és megtelepedése is.
Fotó: Surányi Linda, Budakeszi Vadaspark
A farkas társasan, falkában élő állat. Territóriumának határait szagjelekkel jelöli meg a falka, amit a domináns hím és a domináns nőstény vezet. A táplálékellátottságtól függően rendszeres, normális aktivitásuk során is nagy területet (50-500 km2) használnak, és 6-10 kilométer sugarú körön belül vadásznak. Téli kóborlásaik során ennél messzebbre, akár 50 kilométerre is eljuthatnak.
A téli (január-március) szaporodási időszak után 62-70 napra születik meg a 3-8 kölyök. Életük első hónapjában kizárólag szopnak, a negyedik-ötödik héttől kezdve fogyaszthatják a szülők által előemésztett táplálékot. A szoptatás első, legintenzívebb szakaszában a szuka végig a kölykökkel van, a táplálékot a kan és a család hordja. A kölykök 60-80 százaléka elpusztul az ivarérettségig, azaz kétéves korukig.
Változatos táplálkozás
Csúcsragadozóként a farkas jelentős szabályozó, szelektáló szerepet tölt be a táplálékhálózatban. Táplálkozása évszaktól és élőhelytől függően is meglehetősen változatos. Mindig a legkönnyebben hozzáférhető, legnagyobb nettó nyereséget nyújtó prédát zsákmányolja. Különösen a nyári időszakban fogyasztja előszeretettel a kisemlősöket (nyulat, ürgét, hörcsögöt, pockot, egeret, de hód, róka, borz, nyestkutya, nyuszt is szerepel az étlapján), télen viszont a nagyobb testű prédaállatokat részesíti előnyben. A zsákmányt szinte teljes egészében elfogyasztja, csak a bőrt és a nagyobb csontokat hagyja meg.
Fotó: Surányi Linda, Budakeszi Vadaspark
A sűrűn lakott területeken a farkas jól alkalmazkodik az ember közelségéhez, táplálékának nagy részét a szeméttelepeken, illetve dögtereken szerzi. A legeltetéses állattartás, a nem megfelelően őrzött juhnyájak, illetve marhacsordák is könnyű és gazdag táplálékforrást kínálnak számára. A hazai vizsgálatok szerint elsősorban muflonokat, vaddisznókat és gímszarvasokat fogyasztanak. Nyáron sok kisrágcsálót is esznek, de a dögtereken való táplálkozás és a háziállatok elejtése is bizonyított.
Nem igaz az a rendszeresen hangoztatott állítás, hogy a farkas vagy az egyéb nagyragadozók csak a beteg, gyenge, senyves egyedeket támadják.
Ugyanakkor egy még nem publikált vizsgálati eredményünk szerint az Északi-középhegységben szinte egyáltalán nem él rossz erőnlétű gímszarvas – a farkas mégis táplálkozik.
Az európai trendekkel megegyezően a farkas állománya Magyarországon is növekszik, az Északi-középhegységben mindenhol előfordulhat, és egyre több helyen számíthatunk a megjelenésére. A sajnos valóban létező és egyértelműen bűncselekmény, vagyis az orvvadászat sem gátolta ezt a folyamatot. Ugyanakkor az emberhez való alkalmazkodása, a háziállatok prédaként való kezelése, és az, hogy a negatív tapasztalatok hiányában a faj elveszíti félelemérzetét az emberrel szemben, fokozódó konfliktusok alapja lehet a jövőben. Azaz az európai és hazai változások, tapasztalatok alapján, el kell gondolkodni a védettségi státusz megváltoztatásán.
Dr. Heltai Miklós
intézetigazgató
MATE Vadgazdálkodási
és Természetvédelmi Intézet
