„Egyetemi ösztöndíjam jelentős részét fordítottam diafilmek vásárlására, és vélhetően ez tanított meg arra, hogy minden exponálást alaposan meg kell gondolni, lehetőleg meg is kell tervezni.
A diploma megszerzése után egyetemi oktatóként is hasznosíthattam a fotózás terén szerzett gyakorlatomat, illetve gyarapíthattam az akkori Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattani Tanszékének diagyűjteményét. A NYÍRERDŐ Zrt. vadgazdálkodási szakreferenseként végzett munkám ugyancsak igényelte a jó minőségű fotóanyagot az előadásokhoz, könyvek illusztrálásához. A vadfajokról, különösen a trófeás példányokról készített képek pedig gyakran segítették az erdészet gyakorlati munkáját.
A képen látható jelenetet a Gúthi Erdészet vadászterületén kaptam lencsevégre. Már régóta terveztem, hogy a szeptemberi bőgésben lefotózok egy jelentősebb agancsot viselő gímbikát. Aki jártas a témában, tudja, hogy a korosabb bikák ritkán mutatkoznak jó »fotós lővilágban«. A kollégákat kértem, ha mégis látnak ilyet, értesítsenek. Jött is a telefon, hogy az adonyi határtól nem messze, az egyik vadföldre jár ki még sötétedés előtt egy körülbelül 10 éves mutatós agancsú bika. Másnap kora délután a vadföld nyugati oldalán kerestem egy helyet, ahol a lemenő nappal a hátam mögött még elegendő fény állhat rendelkezésre a fotókhoz. A leshelyem megválasztásánál természetesen a szélirányra is figyeltem. Egy tuskósor csalános, gazos részén raktam állványra a teleobjektíves Canont, és magamra terítettem az álcahálót.
Az akkor készült fotókat azóta már mutattam vadásznak és nem vadásznak, felnőttnek és gyereknek egyaránt, és a természet e csodás pillanatára mindenkinek egy nagy mosoly volt a válasza.”
