Ilyenek azok a mérsékelt égövi esőerdők is, melyek a Viktória állambeli Gippsland keleti részétől egészen a Sydneytől délre eső területeikig húzódnak. Általában ezek az erdők eléggé nyirkosak ahhoz, hogy ne tudjanak nagy tüzek kialakulni. Azonban a 2019-2020 nyarán tomboló erdőtüzek – mely időszakot Fekete Nyárként is emlegetik – 80 ezer hektárnyi esőerdőt pusztítottak el. A Phys.org által idézett új kutatás azt becsüli, hogy ezzel 60 milliárdnál is több gerinctelen élőlény is odaveszett, melyek az avarszintben élve fontos szerepet töltenek be az ökoszisztéma egyensúlyának megőrzésében.
Bár sokakat megrázott a megégett koalák és kenguruk látványa, a parányok pusztulása egy néma tragédia.
A lehullott levelekkel táplálkozó apró lények szerepe többrétű: egyrészt a talajt gazdagítják tápanyagokkal, másrészt ők maguk is élelemforrást biztosítanak az ausztrál állatvilág emlőseinek és madarainak. A legtöbb gerinctelen faj nagyon kis területen él, ezért a tűzesetek drasztikus populáció-csökkenést vagy akár a kihalásukat is okozhatják. Azonban mivel kis termetűek és nincsenek „szem előtt”, könnyen alábecsülhetjük az ökoszisztémában betöltött szerepüket, és csak a bekövetkezett ökológiai katasztrófa után kapunk észbe.
Honnan lehet tudni, hogy mennyi gerinctelen állat pusztult el?
A meleg, mérsékelt égövi esőerdőkben a nedves avarban egy sor ősi életforma él. Ezek között találni olyanokat, melyek szabad szemmel is jól láthatók, mint a karmos féreglábúak, csigák, ezerlábúak, ászkák és bogarak. Ezeken a csoportokon belül számtalan olyan faj található, melyek igen aprók, ezért különösen veszélyesek rájuk nézve a bozóttüzek és egyéb, az élőhelyüket érintő veszélyeknek.
Hogy kiderüljön, mennyi apró lény veszett oda, egy tudóscsapat egy évvel a tűz után 52 avarmintát gyűjtött be Ausztrália tűzzel érintett és az épen maradt mérsékelt égövi esőerdőiből egyaránt. Ezután összevetették a kapott eredményeket aszerint, hogy mely területeket érintett súlyosan vagy közepesen a bozóttüzek, és melyeket került el a csapás.
A laboratóriumban egy úgynevezett Tullgren-tölcsérrel különítették el az avart a benne élő állatoktól, majd megszámolták a talált makrogerincteleneket. Az ugróvillásokat és az atkákat kihagyták, mivel ezek igen gyakori közepes méretű gerinctelenek. Az eredmények alapján
Ha az összes, különböző intenzitású tűzzel érintett erdőt nézzük Ausztrália délkeleti részén, az 60 milliárdnyi parányi halált jelent. Az összes erdőtüzeknek azonban mindössze 1 százaléka volt az esőerdőkhöz kötethő, így az elpusztult gerinctelenek száma közel lehet a 6 trillió példányhoz. Az igazán döbbenetes szám azonban akkor jön ki, ha ehhez hozzávesszük az ugróvillások és atkák számát is, melyek a gerinctelen egyedek nagyjából 95 százalékát alkotják:
így már 120 trillió elpusztult parányról beszélhetünk.
Miért olyan fontosak ezek a „láthatatlan” lények?
Az világ faunájának nagyjából 99 százalékát teszik ki a gerinctelen fajok, és ők a legnagyobb tömegben előforduló állatok. A jelenlegi becslések szerint csak Ausztráliában a gerinctelen fajok 70 százaléka ismeretlen a tudomány számára. Ezek közül rengeteg még azelőtt kihalhat, hogy egyáltalán felfedeznék őket.
Bár nagyon keveset tudunk az egyes fajok ökológiájáról, összességében tisztában vagyunk azzal, hogy kritikus feladatokat látnak el az ökoszisztéma működése szempontjából. Ennek a gazdag táplálékforrásnak az elvesztése le fogja lassítani az őket fogyasztó madár és emlősfajok populációinak regenerálódását, például olyan ökoszisztéma mérnökökét, mint a lantfarkú madarak vagy a bandikut. Ez a két faj nagy mennyiségben forgatja át a talajt, amikor ezekre a gerinctelenekre vadászik.
Az avarban élő apró lények ugyanis igen fontos szerepet töltenek be abban, hogy a lehulló leveleket a növények számára is hasznosítható tápanyaggá alakítsák át. Világszinten az avar 40 százalékát ezek a gerinctelenek alakítják a talajt gazdagító szervesanyaggá. Nélkülük csak felhalmozódnának a lehullott levelek, ami még több tűzesethez vezetne.
Ebből következik, hogyha több milliárd-trilliárd gerinctelent veszítünk el, akkor katasztrófával érintett terület még inkább tűzveszélyessé válik. A gyakoribb tüzek miatt lassabb lesz a lebomlás, tehát még több száraz avar halmozódik fel – ez pedig mind a korábban a tűz által elpusztított gerinctelenek hiányának hatása.
A tudósok arra is rájöttek, hogy azok voltak az igazán pusztító tüzek, ahol az erdő teljes lombozata égett. Ahol a fák koronájának fele ép maradt, háromszor-négyszer több élőlény maradt meg. Ez pedig jó hír, mivel úgy tűnik, hogy a gerinctelen fajok képesek valamelyest tolerálni a tüzet, amennyiben legalább az avar egy része megmarad. A mentőakcióknak tehát azokra a területekre kell jobban koncentrálnia, ahol a lombozat nagyrésze elpusztult.
A gyakoribb tüzek azzal fenyegetik az esőerdei fajokat, hogy az őket övező eukaliptuszok foglalják el élőhelyüket. Ezek ugyanis jobban bírják a tüzet, ráadásul mivel nagyobb mennyiségű levelet hullatnak el, maguk is gerjeszthetik azt.
Azt gondolhatnánk, hogy a bogarak könnyen visszatérhetnek, ha az esőerdő megújul. Ez azonban nem mindig történik meg. Az ezerlábúak és ászkák ugyan nagy számban vannak jelen az avarban, de nem képesek repülni, és két megmaradt erdőfolt közötti felégetett terület a nedves élőhelyhez szokott fajoknak gyakorlatilag áthidalhatatlan akadályt jelent.
Mit tehetünk?
A felmelegedő világ tovább tüzeket hoz majd. Hogyan lehet megvédeni ennek tükrében ezeket a nélkülözhetetlen gerincteleneket? Az egyik módszer, hogy ahol csak lehet, próbáljuk meg összekötni az élőhelyeiket. A másik, hogy a katasztrófával sújtott esőerdőket az érintetlenből származó avarral revitalizáljuk, és ezzel segítjük a regenerálódását.
Bár meg lehet becsülni a tűz által elpusztított egyedek számát, azt nem tudhatjuk, hogy hány faj halt ki, mivel még mindig sok, a tudomány számára ismeretlen faj lehet ezekben az erdőkben.
