Idén a kecskefűz, a rezgőnyár és a vénic-szil versenyzett a kitüntető címért, melyek közül az utóbbi nyerte a közönségszavazást. A Kárpát-medencében őshonos fafaj jellemzően ártéri környezetben találja meg megfelelő élőhelyét, azonban a 19. század óta tartó folyószabályozások miatt az ártéri területek lényegesen feldarabolódtak, lecsökkentek.
A vénic-szilt a népnyelv szúnyogfaként is nevezi, árnyéktűrő, a gyengébb minőségű talajokat is jól tolerálja, de a száraz területeket nehezen viseli.
Közepes méretű, 20-25 méter magasra növő fafaj, lombkoronája igen változatos: míg zárt állományban felfelé törekszik, szabadon állva az alsó ágak akár a földig is lehajolhatnak. Külön érdekes jellemvonása, hogy lombfakadás előtt virágzik, zöldes-vöröses virágait márciusban láthatjuk.
Érdekes formájú lependék termései májusban érnek, a középen ülő magot pénzérmeként körbevevő
Károsítója a 20. század elején Ázsiából behurcolt szilfavésznek keresztelt gombabetegség, ami az európai szilfaállományt erősen károsítja, ellenben a vénic-szil erre kevésbé érzékeny.
A szilfélék sokfelé ma is értékes faanyagnak számítanak, szívós, jól hajlítható, rugalmas fáját igen széles körben használják. Víz alatti hídlábak, hajótestek építésére kiválóan alkalmas, hordókat, erjesztőkádakat, sőt egykor csöveket is készítettek belőle. Vöröses színe és szép rajzolata, keménysége miatt az asztalosipar egyik kedvelt alapanyaga, tartóssága és szilárdsága miatt ágyútalpnak is nagyon alkalmasnak találták.
Kérge cseranyagban gazdag, ezért a tímárok egykoron cserzőanyagként használták fel, de hamuzsírnak is kiváló. Emellett az állatok takarmányozásában is felhasználható a kérge alatti háncs része, de emberi fogyasztásra is alkalmas. A kéregben rejlő különféle kivonatok bélproblémákra jelenthetnek gyógyírt, termései olajecettel keverve salátaként fogyaszthatók.
