Egy bizonyos szintig a folyók képesek lebontani a beléjük mosódó tápanyagokat, részben a mederben, részben pedig az árterületeiken. Az IDES projektben résztvevő kutatók meghatározták, hogy mennyiben járulnak hozzá a nitrogén mennyiségének csökkentéséhez az árterek a Duna folyó mentén – írja a Phys.org. (Az IDES egy nemzetközi projekt, melynek célja a Duna és mellékfolyói vízminőségének javítása az ökoszisztéma-szolgáltatásokon alapuló integrált ártéri menedzsmenttel)
„A tanulmányunk különleges része az, hogy most először óriási területet vizsgáltunk, mivel a Duna Európa második legnagyobb vízgyűjtőjével rendelkező folyója” – mondta el az Leibniz Édesvízi ökológiai és Szárazföldi Halgazdálkodási Kutatóintézet (Leibniz Institute of Freshwater Ecology and Inland Fisheries – IGB) tudósa és a tanulmány társ-szerzője, Dr. Andreas Gericke.
A Duna ártere 800 ezer négyzetkilométeren terül el, és 19 országot érint. A folyót ártereinek 70-80 százalékától fosztották meg, melyeket főként mezőgazdasági területekké alakították, ezzel pedig megfosztották az ökoszisztémák funkcióitól és szolgáltatásaitól.
A kutatók most arra voltak kíváncsiak, mennyire képesek a tápanyagok lebontásában segíteni a még meglévő árterek. Ehhez a csapat az IGB-n kifejlesztett MONERIS modellt alkalmazta, ami képes meghatározni a különböző forrásokból érkező tápanyagok mennyiségét – például a levegőből, mezőgazdasági műtrágyázásból, és szennyvíztelepekről – és előre jelzi ezek sorsát, valamint felbukkanását a vízrendszerben.
A legtöbb a mezőgazdaságból (44 százalék) származik, ezután következnek a városi kibocsájtók (30 százalék). A bekerülő anyagok kétharmada eléri a Fekete-tengert, míg harmada, nagyjából 160 ezer tonna a víztestekben lebomlik.
Ahhoz, hogy megbecsüljék az árterek nitrát visszatartási képességét, a kutatók a MONERIS-számításokat további modellekkel egészítették ki a Dunára és mellékfolyóira, a Szávára, a Tiszára és a Jantrára vonatkozóan. Ezeken a részeken 3842 négyzetkilométer árteret találtak, ami a Duna-medence összes aktív árterének közel felét teszi ki.
„A legtöbb nitrát a vízhálózatban bomlik le, például planktonok vagy baktériumok (denitrifikáció) veszik fel. Azonban az árterek szerepe sem elhanyagolható a tápanyag visszatartást tekintve.”
– mondta Andreas Gericke. Az eredmények szerint a még funkcionálisan működő árterek 33200 tonna nitrátot bontanak le évente, ami a beérkezett mennyiség 6,5 százaléka. A modellezésből származó eredmények alapján a kutatók úgy becsülik, hogy a nitrát megkötése 14,5 százalék is lehet, ha nagyjából 1300 négyzetkilométer még megmenthető árteret és holtágat csatolnának vissza a fő víztestekhez.
„Az eredményeink meggyőzően mutatják, hogy van értelme az árterek megőrzésének és visszaállításának – nem csak azért, mert képesek a tápanyagokat lebontani, hanem mert a biodiverzitás védelmében is fontos szerepük van a számtalan más ökoszisztéma szolgáltatás mellett.” – mondta Martin Tschikof, a bécsi Természeti Erőforrások és Élettudományok Egyetemének (BOKU) Hidrobiológiai és Vízgazdálkodási Intézetének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. A leegyszerűsített feltételezések és adatok csak visszafogott következtetéseket eredményeznek. Azonban még így is jó alapot biztosítanak ahhoz, hogy nagyobb figyelmet kapjanak az árterek és azok helyreállítása Európa nagy vízgyűjtő területein, a jó vízminőség érdekében.
