A Sajó szlovákiai szakaszát fémmel szennyező alsósajói bányában mintegy
A vállalat akkor közölte, hogy már előkészítés alatt áll a munkálatok következő szakasza, amelynek célja a fennmaradó bányavíz kezelése.
A cég igazgatója, Peter Zitnan azt mondta, hogy a projekt már az illetékes környezetvédelmi hatóság előtt van, és engedélyeztetés alatt áll.
A Sajó szlovákiai szakaszán február közepén észlelték a víz vöröses elszíneződését, amelyet az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott.
A tavaszi vizsgálatok eredménye szerint a folyó vizében a vas mennyisége tizenkétszer volt magasabb a határértéknél,
továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak. fémmel szennyezett bányavíz az egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbányából került a Sajóba. A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, amikor csődbe került.
A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság, a kitermelés leállítását követően, nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek. Ezt 2012-ben íaz Ércbánya-vállalat hajtotta végre.