Volt pöttöm gyerekszínész, film, rádió, tévé edzette. Aztán nagyot fordult a Föld, és konduktornak tanult, mozgássérült gyerekek segítő terapeutája lett. Oktatta is a módszert a nagyvilágban. Idővel visszahívta a színház, elvégezte a Színművészeti drámapedagógia szakát. Bohócdoktorként 20 éve járja a kórházak gyermekosztályait, nevetéssel gyógyít. Kislányai születtek, és megalakult az Eszter-lánc mesezenekar is. A felnőtteknek sanzonesteken dalolja el, mit mozdít meg lelkében Edith Piaf művészete.
A Covid-nyomorúság idején elindította a neten a Karanténmeséket. Törékeny fiatal nő, teli szenvedéllyel, energiával. Sportol, táncol, túrázik, kertészkedik. De legfőképpen mosolyog, és elszántan adni akar. Jó érzést. Mindenkinek.
Mint a Titanic zenekara
– Jókor jössz – fogad örömmel Eszter a budai társasházban –, még épp nem költözünk, de hetek kérdése. Most keresem az új otthonunkat, ezt már nehéz fönntartani. Kijjebb megyünk a városból erdőközelbe, olcsóbb házat nézek, kis kerttel. Így a két kamasz lányomnak végre külön szobája lehet, meg saját kertünk és tacskónk, Manó is kaphat kutyabarátot.
2022 az újrakezdések éve lesz. A Covid tönkrevágta, amit eddig fölépítettem; egzisztenciát, szakmát újra kell indítani.
– Régóta ismerlek Eszter, és úgy tűnik, az életed maga újrakezdések sora. Nagy váltások, bátor nekilendülések, megharcolt harmónia kísér. Most hol tartasz?
– A gyerek mindenhol gyerek.
– És sok helyen élnek a világban magyarok, akiknek gond, hogy a gyerekek meg tudják tartani a nyelvet. Nagyszerű érzés, hogy a dalainkkal átélhetik az anyanyelv adta örömöt, azt, ami nekünk olyan természetes. Izgalmas és szép dolgokkal teli évek vannak mögöttünk. Közben megy a francia sanzon műsorom is, már másfél évtizede. Padam címmel indult az önálló Piaf-estem, egy harmonikással és egy hegedűssel. Két éve a Vigadó megkeresett, hogy szeretnék bemutatni, de milyen jó lenne, ha vendégeket is hívnék, és kibővítenénk más dalokkal. Így Tompos Kátyával és Csemer Bogival hármasban, hatfős zenekar kíséretében szinte átkaroltuk a francia zenét Aznavourtól a mai popzenéig. Az előadás sikeréből született egy szimfonikus változat is, a MÜPA nagytermében adtuk elő, az Óbudai Danubia Zenekarral. Csodálatos érzés volt, hogy több mint ezer ember együtt lélegzett velünk. Még épp a „boldog, Covid előtti” időben jártunk. A nagy leállást követően, múlt nyáron, mikor végre nyithattunk, a Városmajori Szabadtéri Színpadon játszottuk újra a sanzonokat.
– Elárulom, én is ott voltam a nézők között, akik a maszk alatt együtt énekeltek, és szinte ülve táncoltak. Sodró erejű, magával ragadó élmény volt!
– Éreztük mi is. Pedig először megijedtem, hogy ott ül 800 ember maszkban, hogyan lesz ebből bármilyen kapcsolat. De sugárzott a szeretet, fantasztikus volt! A közönség is ki van éhezve a kultúrára. Minden szám után vastaps jött, még a Mon Dieu után is, pedig az egy csöndes, befelé forduló dal. A harmonikás, régi muzsikustársam félrehívott: „Te így még sosem énekeltél! Mi történt?” Mondtam, hogy ti se zenéltetek már rég így. Úgy voltunk vele, lehet, hogy másnap megint bezárunk, akkor kellett az összes hangot és az összes szeretetet kiadni magunkból. 
– Ugyanez az élethelyzet csalogatta elő belőled a Karanténmeséket is. Bezárva, eszköztelenül, de mégis önfeledt dalolás, mesélés, játék született a gyerekeknek. És talán a legkedvesebb, ahogy a lányaid belefolytak a ténykedésedbe.
– Itthon voltunk mindhárman, ők is érezték, hogy nincsen munka, és ez mentálisan és anyagilag is nehéz. Mikor látták, mennyit dolgozom egy-egy videón, nagyon aranyosan próbáltak beszállni azzal, amivel tudtak. Dorka remekül játszik ukulelén, több dalt együtt adtunk elő. Közben rengeteget nevettünk a csetlés-botlásainkon. Janka meg nagyon kreatív, ügyes kezű, sok meséhez kitalált kézműves feladatokat. Még főzős videót is csináltunk.
Bontom a falakat
– Az előadóművészi éned és a gyógyító éned találkozik Doktor Bigyó bohócdoktor személyében, aki a kórházakban oldja a kis betegek félelmeit. A járvány ezt hagyta?
– Ebből nem engedtem, hiszen „a szívem legcsillogóbb csücske a piros orrom” – még ha ennél nagyobb képzavar nincs is – nevet Eszter. Persze online ment, a kanapé volt a „munkahelyem”. A nővérek meg a gyerekek ágyához vitték a laptopot. Furcsamód mi sem voltunk együtt a bohócdoktor partneremmel, pedig ez páros, improvizatív munka.
Erőt jelentett, hogy leküzdjük ezt is, és a gyerekek ezt megérezték. A személyes jelenlét hiányát pótolta az akarat, hogy mi itt vagyunk neked akkor is, ha nem mehetünk oda. A kórházba zárt aprók pedig élvezték, hogy háhá, most ti is be vagytok zárva. Ennek is megvolt a szépsége, hogy szolidaritásban voltunk, bár csak egy kis kockába kárhoztatva, mégis megpróbáltunk együtt lenni.
– Különös, felemás örömök ezek, de sokat mond rólad, hogy ki tudod hámozni a rosszban megcsillanó jót. Ehhez a dolgok mélyére kell látni.
– Engem is érlelt az idő. Sok feldolgoznivaló gyűlt össze az életemben, és az utóbbi években eltökélten bontottam a falakat a lelkemben. A nehéz válásom és a szülői örökség súlyát is le kell tennem. A szüleim zenészek, fuvolatanár édesanyám egyedül nevelt, határozott elvárásokkal. Apukám Szokolay Sándor zeneszerző, akitől tehetséget örököltem, de fájón hiányzott az életemből. Szeretem a műveit, és jócskán felnőttként értettem meg a tüzet, ami bennem él, és azt is, miért vagyok ilyen „rengeteg”. Ő is magas hőfokon izzott, és nagyon „sok” volt. Nekem hosszú utat kellett bejárnom ahhoz, hogy elhiggyem magamról, képes vagyok valamire, és merjem a saját dalaimat megírni. Ebben kicsit Edith Piaf is „bátorított”. Ahogy az évek telnek, bennem is törnek el dolgok, karcolódik a lelkem, egyre többet értek meg Piaf karcos lelkéből, és egyre több mindent tudok elénekelni, ami gyógyít engem és gyógyítja a közönséget. 
Vizek és fák
– Ehhez az aktív élethez kell a megtámogató csend is. Hol találod?
– Nagyon igénylem az erdőt, megyek rendszeresen. Ha csak annyi időm van, elviszem a gyerekeket suliba, és utána irány a Gellért-hegy! Ez a leggyorsabb „menekülőút” a város közepén. Szeretem a közeli Budakeszi erdőt, Máriaremetét, gyakran kijárok oda. Tüzes karakterű emberként keresem a vizet, ahol fa van meg víz, ott nekem jó. Gyerekkoromban egy baráti családnál sokat voltam Gödön, a Homoksziget meg az ártéri erdők azóta otthonosak. Kedves elvonulós helyem a Velencei-tó, ott mindig megnyugszom. Ha valami gond van, körbebiciklizem, és 30-40 km után kitisztulnak a dolgok. Mostanában nagyokat futok vízparton, össze akarom kicsit tartani magam, sok rajtam a teher, és a sport segít.
Elmúlt a félelem, a szorongás, mert testileg megküzdöttem vele, és ettől lelkileg megoldódott. Máig merítek bátorságot a fizikai erőpróbákból. Szeretek síelni, és szenvedélyem a tenger. Nyaranta sátorozunk Horvátországban, ha egy év kimarad, elvonási tüneteim vannak. Jó, hogy a Duna itt van a közelben.
– Ablakodból sudár fenyőfára látni, ágain etetőkkel és mozgalmas madárélettel. Amíg hallgatlak, odavonzza a tekintetemet ez a tüneményes szárnyas zsibvásár.
– Kedvenc természeti lakóim. Nagyon jól érzik magukat a fenyőn, télen rendszeresen etetem őket. Jön a csuszka, a zöldike, fenyőcinke, széncinke, fakopáncs, mátyásmadár.
Sosem felejtem el. Arról szól, hogy a rigó mindig átfesti magát valamilyenre, mert azt hiszi, csak úgy fogja szeretni őt a kisfiú, aki az erdőben barátot keres. Megpróbálja magát sárgarigónak, zöld küllőnek, gólyának festeni, de hát hogy néz ki a picike lábaival gólyának – minden erdőlakó kineveti. Végül a kisfiú elmondja, egyszer látott egy kis fekete tollú madarat sárga csőrrel, és azóta is vágyik rá, hogy megtalálja. A rigó pedig sírva fakad, hogy ez ő, csak másnak akarta mutatni magát. Én is hajlamos voltam gyerekkoromban ilyen helyzetekbe kerülni, hogy azt hittem, majd akkor fognak szeretni, ha más vagyok. Felnőttként pedig próbáltam az a cuki gyerek maradni, akit szerettek kicsi gyerekszínészként. Ez zavart okozott. Mióta az vagyok, aki vagyok, és tudom, aki szeret, úgyis jön – azóta sokkal jobban érzem magam. Ezt a fekete rigótól tanultam. Az első Karanténmesék közt fel is olvastam a történetet. Háromszor kellett nekifutni, mert mindig elsírtam magam, olyan mélyen érint. Végigkíséri az életemet, de ma már azt hiszem, sikerült fekete tollú és sárgacsőrű madárnak lennem.
