Földünk vízkészletének nagyobb része sós és mindössze közelítőleg 2,5 százaléka édes víz. E mennyiségnek mintegy 70 százaléka gleccserekbe, jégsapkákba zárt, nem hozzáférhető. A hozzáférhető édesvíznek mintegy 30 százaléka található a talajokban, a talajvízben és javarészt a mélyebben húzódó felszín alatti vizekben, míg csupán 1 százalék tartozik a felszíni édesvizekhez, vagyis a folyókhoz, tavakhoz – tájékoztat Dr. Waltner István, a Környezettudományi Intézet Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszékének vezetője.

Előbbi az elmúlt száz év alatt hétszeresére, míg vízigénye több, mint 15-szeresére növekedett. Ám nemcsak a vízfelhasználás növekedett drasztikusan, átalakult annak felhasználási cél szerinti megoszlása is. A mezőgazdaság vízigényét külön ki kell emelnünk, hiszen a XX. század elejétől mintegy megtízszereződtek az öntözési igények. Ehhez képest az ipari vízfelhasználás az 1970-es évek jelentős ugrását követően stagnálni látszik, amely nyilvánvalóan a technológiai fejlődésnek és a relatíve csökkenő vízigénynek köszönhető.

Ha megvizsgáljuk a nagyrégiónkénti vízfelhasználás felszíni és felszín alatti eredet szerinti megoszlását, akkor látható, hogy az elmúlt 40 évben valamennyi földrészen egyértelmű a vízigény növekedése. Az általános, növekvő trenden túl azonban az is jól diagnosztizálható, hogy az egyes földrészeken – igazodva a természetes földtani, vízföldtani adottságokhoz – eltérő mértékben használnak felszíni, felszín alatti vizeket.

Némely régióban szinte kizárólag a felszíni vizekre támaszkodnak (pl. Óceánia), míg máshol a felszín alatti vizek használata akár a teljes kitermelt mennyiség felét is meghaladhatja (pl. Közép-Amerika, Nyugat-Ázsia).

Európában inkább a felszíni vizek kitermelése dominál, de hazánkban közismerten jelentősek a felszín alatti víztartalékok, és az ország bizonyos tájain ez jelentősen hozzájárul a napi vízfogyasztás kielégítéséhez. Különösen igaz ez az ivóvíz esetében, hiszen a hazai ivóvíz 95 százaléka származik felszín alatti vizekből (35 százalék mélységi víz, 35 százalék parti szűrésű víz, 25 százalék karsztvíz).

Vízminőségi oldalról fontos megjegyezni, hogy a felszín alatti vízbázisok (elsősorban a mélységi vizek) jellemzően időben kevéssé változók, stabilabb vízminőséget biztosítanak. Ugyanakkor jellegükből adódóan tartalmazhatnak olyan szennyeződéseket (pl. vasat, mangánt, arzént, szén-dioxidot, metánt), melyek különböző tisztítási technológiák alkalmazását igényelhetik – hangsúlyozza a tanszékvezető.

Mire számíthatunk a jövőben? A klímaváltozás hatására várhatóan mind gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események tovább növelhetik a felszíni vízkészletek bizonytalanságát, ám egyúttal befolyásolhatják egyes felszín alatti vízbázisok minőségét és mennyiségét is.

Mint arra Dr. Waltner István rámutat, oktatási oldalról (elsősorban agrárprofilú egyetemként) kiemelt jelentősége van, hogy a MATE-n végzett hallgatóink tisztában legyenek a vizek visszatartásának, a felhasználás csökkentésének (pl. megfelelő öntözési technológiák) jelentőségével, kiemelve például a mezőgazdasági művelés hatásait a talajok víztározó és befogadó képességére. Ugyanilyen jelentős a vizek minőségének megőrzése, bizonyos szakterületek esetében a vízkezelési technológiák ismerete, illetve a modern technológiák (például, térinformatika, távérzékelés, hidroinformatika) készség szintű alkalmazása is.

Képzéseink között számos területen megjelennek a vízgazdálkodáshoz, vízminőséghez, vízbiztonsághoz kapcsolódó tantárgyak, az egyetem valamennyi campusán. Ezek közül talán érdemes kiemelnünk a környezetmérnöki BSc és MSc, illetve a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki MSc képzéseinket, melyekre jelentős nemzetközi hallgatói érdeklődés is mutatkozik az elmúlt években.

Földünk vízkészletének nagyobb része sós és mindössze közelítőleg 2,5 százaléka édes víz. E mennyiségnek mintegy 70 százaléka gleccserekbe, jégsapkákba zárt, nem hozzáférhető. A hozzáférhető édesvíznek mintegy 30 százaléka található a talajokban, a talajvízben és javarészt a mélyebben húzódó felszín alatti vizekben, míg csupán 1 százalék tartozik a felszíni édesvizekhez, vagyis a folyókhoz, tavakhoz – tájékoztat Dr. Waltner István, a Környezettudományi Intézet Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszékének vezetője.

Előbbi az elmúlt száz év alatt hétszeresére, míg vízigénye több, mint 15-szeresére növekedett. Ám nemcsak a vízfelhasználás növekedett drasztikusan, átalakult annak felhasználási cél szerinti megoszlása is. A mezőgazdaság vízigényét külön ki kell emelnünk, hiszen a XX. század elejétől mintegy megtízszereződtek az öntözési igények. Ehhez képest az ipari vízfelhasználás az 1970-es évek jelentős ugrását követően stagnálni látszik, amely nyilvánvalóan a technológiai fejlődésnek és a relatíve csökkenő vízigénynek köszönhető.

Ha megvizsgáljuk a nagyrégiónkénti vízfelhasználás felszíni és felszín alatti eredet szerinti megoszlását, akkor látható, hogy az elmúlt 40 évben valamennyi földrészen egyértelmű a vízigény növekedése. Az általános, növekvő trenden túl azonban az is jól diagnosztizálható, hogy az egyes földrészeken – igazodva a természetes földtani, vízföldtani adottságokhoz – eltérő mértékben használnak felszíni, felszín alatti vizeket.

Némely régióban szinte kizárólag a felszíni vizekre támaszkodnak (pl. Óceánia), míg máshol a felszín alatti vizek használata akár a teljes kitermelt mennyiség felét is meghaladhatja (pl. Közép-Amerika, Nyugat-Ázsia).

Európában inkább a felszíni vizek kitermelése dominál, de hazánkban közismerten jelentősek a felszín alatti víztartalékok, és az ország bizonyos tájain ez jelentősen hozzájárul a napi vízfogyasztás kielégítéséhez. Különösen igaz ez az ivóvíz esetében, hiszen a hazai ivóvíz 95 százaléka származik felszín alatti vizekből (35 százalék mélységi víz, 35 százalék parti szűrésű víz, 25 százalék karsztvíz).

Vízminőségi oldalról fontos megjegyezni, hogy a felszín alatti vízbázisok (elsősorban a mélységi vizek) jellemzően időben kevéssé változók, stabilabb vízminőséget biztosítanak. Ugyanakkor jellegükből adódóan tartalmazhatnak olyan szennyeződéseket (pl. vasat, mangánt, arzént, szén-dioxidot, metánt), melyek különböző tisztítási technológiák alkalmazását igényelhetik – hangsúlyozza a tanszékvezető.

Mire számíthatunk a jövőben? A klímaváltozás hatására várhatóan mind gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események tovább növelhetik a felszíni vízkészletek bizonytalanságát, ám egyúttal befolyásolhatják egyes felszín alatti vízbázisok minőségét és mennyiségét is.

Mint arra Dr. Waltner István rámutat, oktatási oldalról (elsősorban agrárprofilú egyetemként) kiemelt jelentősége van, hogy a MATE-n végzett hallgatóink tisztában legyenek a vizek visszatartásának, a felhasználás csökkentésének (pl. megfelelő öntözési technológiák) jelentőségével, kiemelve például a mezőgazdasági művelés hatásait a talajok víztározó és befogadó képességére. Ugyanilyen jelentős a vizek minőségének megőrzése, bizonyos szakterületek esetében a vízkezelési technológiák ismerete, illetve a modern technológiák (például, térinformatika, távérzékelés, hidroinformatika) készség szintű alkalmazása is.

Képzéseink között számos területen megjelennek a vízgazdálkodáshoz, vízminőséghez, vízbiztonsághoz kapcsolódó tantárgyak, az egyetem valamennyi campusán. Ezek közül talán érdemes kiemelnünk a környezetmérnöki BSc és MSc, illetve a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki MSc képzéseinket, melyekre jelentős nemzetközi hallgatói érdeklődés is mutatkozik az elmúlt években.

Földünk vízkészletének nagyobb része sós és mindössze közelítőleg 2,5 százaléka édes víz. E mennyiségnek mintegy 70 százaléka gleccserekbe, jégsapkákba zárt, nem hozzáférhető. A hozzáférhető édesvíznek mintegy 30 százaléka található a talajokban, a talajvízben és javarészt a mélyebben húzódó felszín alatti vizekben, míg csupán 1 százalék tartozik a felszíni édesvizekhez, vagyis a folyókhoz, tavakhoz – tájékoztat Dr. Waltner István, a Környezettudományi Intézet Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszékének vezetője.

Előbbi az elmúlt száz év alatt hétszeresére, míg vízigénye több, mint 15-szeresére növekedett. Ám nemcsak a vízfelhasználás növekedett drasztikusan, átalakult annak felhasználási cél szerinti megoszlása is. A mezőgazdaság vízigényét külön ki kell emelnünk, hiszen a XX. század elejétől mintegy megtízszereződtek az öntözési igények. Ehhez képest az ipari vízfelhasználás az 1970-es évek jelentős ugrását követően stagnálni látszik, amely nyilvánvalóan a technológiai fejlődésnek és a relatíve csökkenő vízigénynek köszönhető.

Ha megvizsgáljuk a nagyrégiónkénti vízfelhasználás felszíni és felszín alatti eredet szerinti megoszlását, akkor látható, hogy az elmúlt 40 évben valamennyi földrészen egyértelmű a vízigény növekedése. Az általános, növekvő trenden túl azonban az is jól diagnosztizálható, hogy az egyes földrészeken – igazodva a természetes földtani, vízföldtani adottságokhoz – eltérő mértékben használnak felszíni, felszín alatti vizeket.

Némely régióban szinte kizárólag a felszíni vizekre támaszkodnak (pl. Óceánia), míg máshol a felszín alatti vizek használata akár a teljes kitermelt mennyiség felét is meghaladhatja (pl. Közép-Amerika, Nyugat-Ázsia).

Európában inkább a felszíni vizek kitermelése dominál, de hazánkban közismerten jelentősek a felszín alatti víztartalékok, és az ország bizonyos tájain ez jelentősen hozzájárul a napi vízfogyasztás kielégítéséhez. Különösen igaz ez az ivóvíz esetében, hiszen a hazai ivóvíz 95 százaléka származik felszín alatti vizekből (35 százalék mélységi víz, 35 százalék parti szűrésű víz, 25 százalék karsztvíz).

Vízminőségi oldalról fontos megjegyezni, hogy a felszín alatti vízbázisok (elsősorban a mélységi vizek) jellemzően időben kevéssé változók, stabilabb vízminőséget biztosítanak. Ugyanakkor jellegükből adódóan tartalmazhatnak olyan szennyeződéseket (pl. vasat, mangánt, arzént, szén-dioxidot, metánt), melyek különböző tisztítási technológiák alkalmazását igényelhetik – hangsúlyozza a tanszékvezető.

Mire számíthatunk a jövőben? A klímaváltozás hatására várhatóan mind gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események tovább növelhetik a felszíni vízkészletek bizonytalanságát, ám egyúttal befolyásolhatják egyes felszín alatti vízbázisok minőségét és mennyiségét is.

Mint arra Dr. Waltner István rámutat, oktatási oldalról (elsősorban agrárprofilú egyetemként) kiemelt jelentősége van, hogy a MATE-n végzett hallgatóink tisztában legyenek a vizek visszatartásának, a felhasználás csökkentésének (pl. megfelelő öntözési technológiák) jelentőségével, kiemelve például a mezőgazdasági művelés hatásait a talajok víztározó és befogadó képességére. Ugyanilyen jelentős a vizek minőségének megőrzése, bizonyos szakterületek esetében a vízkezelési technológiák ismerete, illetve a modern technológiák (például, térinformatika, távérzékelés, hidroinformatika) készség szintű alkalmazása is.

Képzéseink között számos területen megjelennek a vízgazdálkodáshoz, vízminőséghez, vízbiztonsághoz kapcsolódó tantárgyak, az egyetem valamennyi campusán. Ezek közül talán érdemes kiemelnünk a környezetmérnöki BSc és MSc, illetve a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki MSc képzéseinket, melyekre jelentős nemzetközi hallgatói érdeklődés is mutatkozik az elmúlt években.

Földünk vízkészletének nagyobb része sós és mindössze közelítőleg 2,5 százaléka édes víz. E mennyiségnek mintegy 70 százaléka gleccserekbe, jégsapkákba zárt, nem hozzáférhető. A hozzáférhető édesvíznek mintegy 30 százaléka található a talajokban, a talajvízben és javarészt a mélyebben húzódó felszín alatti vizekben, míg csupán 1 százalék tartozik a felszíni édesvizekhez, vagyis a folyókhoz, tavakhoz – tájékoztat Dr. Waltner István, a Környezettudományi Intézet Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszékének vezetője.

Előbbi az elmúlt száz év alatt hétszeresére, míg vízigénye több, mint 15-szeresére növekedett. Ám nemcsak a vízfelhasználás növekedett drasztikusan, átalakult annak felhasználási cél szerinti megoszlása is. A mezőgazdaság vízigényét külön ki kell emelnünk, hiszen a XX. század elejétől mintegy megtízszereződtek az öntözési igények. Ehhez képest az ipari vízfelhasználás az 1970-es évek jelentős ugrását követően stagnálni látszik, amely nyilvánvalóan a technológiai fejlődésnek és a relatíve csökkenő vízigénynek köszönhető.

Ha megvizsgáljuk a nagyrégiónkénti vízfelhasználás felszíni és felszín alatti eredet szerinti megoszlását, akkor látható, hogy az elmúlt 40 évben valamennyi földrészen egyértelmű a vízigény növekedése. Az általános, növekvő trenden túl azonban az is jól diagnosztizálható, hogy az egyes földrészeken – igazodva a természetes földtani, vízföldtani adottságokhoz – eltérő mértékben használnak felszíni, felszín alatti vizeket.

Némely régióban szinte kizárólag a felszíni vizekre támaszkodnak (pl. Óceánia), míg máshol a felszín alatti vizek használata akár a teljes kitermelt mennyiség felét is meghaladhatja (pl. Közép-Amerika, Nyugat-Ázsia).

Európában inkább a felszíni vizek kitermelése dominál, de hazánkban közismerten jelentősek a felszín alatti víztartalékok, és az ország bizonyos tájain ez jelentősen hozzájárul a napi vízfogyasztás kielégítéséhez. Különösen igaz ez az ivóvíz esetében, hiszen a hazai ivóvíz 95 százaléka származik felszín alatti vizekből (35 százalék mélységi víz, 35 százalék parti szűrésű víz, 25 százalék karsztvíz).

Vízminőségi oldalról fontos megjegyezni, hogy a felszín alatti vízbázisok (elsősorban a mélységi vizek) jellemzően időben kevéssé változók, stabilabb vízminőséget biztosítanak. Ugyanakkor jellegükből adódóan tartalmazhatnak olyan szennyeződéseket (pl. vasat, mangánt, arzént, szén-dioxidot, metánt), melyek különböző tisztítási technológiák alkalmazását igényelhetik – hangsúlyozza a tanszékvezető.

Mire számíthatunk a jövőben? A klímaváltozás hatására várhatóan mind gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események tovább növelhetik a felszíni vízkészletek bizonytalanságát, ám egyúttal befolyásolhatják egyes felszín alatti vízbázisok minőségét és mennyiségét is.

Mint arra Dr. Waltner István rámutat, oktatási oldalról (elsősorban agrárprofilú egyetemként) kiemelt jelentősége van, hogy a MATE-n végzett hallgatóink tisztában legyenek a vizek visszatartásának, a felhasználás csökkentésének (pl. megfelelő öntözési technológiák) jelentőségével, kiemelve például a mezőgazdasági művelés hatásait a talajok víztározó és befogadó képességére. Ugyanilyen jelentős a vizek minőségének megőrzése, bizonyos szakterületek esetében a vízkezelési technológiák ismerete, illetve a modern technológiák (például, térinformatika, távérzékelés, hidroinformatika) készség szintű alkalmazása is.

Képzéseink között számos területen megjelennek a vízgazdálkodáshoz, vízminőséghez, vízbiztonsághoz kapcsolódó tantárgyak, az egyetem valamennyi campusán. Ezek közül talán érdemes kiemelnünk a környezetmérnöki BSc és MSc, illetve a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki MSc képzéseinket, melyekre jelentős nemzetközi hallgatói érdeklődés is mutatkozik az elmúlt években.

Földünk vízkészletének nagyobb része sós és mindössze közelítőleg 2,5 százaléka édes víz. E mennyiségnek mintegy 70 százaléka gleccserekbe, jégsapkákba zárt, nem hozzáférhető. A hozzáférhető édesvíznek mintegy 30 százaléka található a talajokban, a talajvízben és javarészt a mélyebben húzódó felszín alatti vizekben, míg csupán 1 százalék tartozik a felszíni édesvizekhez, vagyis a folyókhoz, tavakhoz – tájékoztat Dr. Waltner István, a Környezettudományi Intézet Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszékének vezetője.

Előbbi az elmúlt száz év alatt hétszeresére, míg vízigénye több, mint 15-szeresére növekedett. Ám nemcsak a vízfelhasználás növekedett drasztikusan, átalakult annak felhasználási cél szerinti megoszlása is. A mezőgazdaság vízigényét külön ki kell emelnünk, hiszen a XX. század elejétől mintegy megtízszereződtek az öntözési igények. Ehhez képest az ipari vízfelhasználás az 1970-es évek jelentős ugrását követően stagnálni látszik, amely nyilvánvalóan a technológiai fejlődésnek és a relatíve csökkenő vízigénynek köszönhető.

Ha megvizsgáljuk a nagyrégiónkénti vízfelhasználás felszíni és felszín alatti eredet szerinti megoszlását, akkor látható, hogy az elmúlt 40 évben valamennyi földrészen egyértelmű a vízigény növekedése. Az általános, növekvő trenden túl azonban az is jól diagnosztizálható, hogy az egyes földrészeken – igazodva a természetes földtani, vízföldtani adottságokhoz – eltérő mértékben használnak felszíni, felszín alatti vizeket.

Némely régióban szinte kizárólag a felszíni vizekre támaszkodnak (pl. Óceánia), míg máshol a felszín alatti vizek használata akár a teljes kitermelt mennyiség felét is meghaladhatja (pl. Közép-Amerika, Nyugat-Ázsia).

Európában inkább a felszíni vizek kitermelése dominál, de hazánkban közismerten jelentősek a felszín alatti víztartalékok, és az ország bizonyos tájain ez jelentősen hozzájárul a napi vízfogyasztás kielégítéséhez. Különösen igaz ez az ivóvíz esetében, hiszen a hazai ivóvíz 95 százaléka származik felszín alatti vizekből (35 százalék mélységi víz, 35 százalék parti szűrésű víz, 25 százalék karsztvíz).

Vízminőségi oldalról fontos megjegyezni, hogy a felszín alatti vízbázisok (elsősorban a mélységi vizek) jellemzően időben kevéssé változók, stabilabb vízminőséget biztosítanak. Ugyanakkor jellegükből adódóan tartalmazhatnak olyan szennyeződéseket (pl. vasat, mangánt, arzént, szén-dioxidot, metánt), melyek különböző tisztítási technológiák alkalmazását igényelhetik – hangsúlyozza a tanszékvezető.

Mire számíthatunk a jövőben? A klímaváltozás hatására várhatóan mind gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események tovább növelhetik a felszíni vízkészletek bizonytalanságát, ám egyúttal befolyásolhatják egyes felszín alatti vízbázisok minőségét és mennyiségét is.

Mint arra Dr. Waltner István rámutat, oktatási oldalról (elsősorban agrárprofilú egyetemként) kiemelt jelentősége van, hogy a MATE-n végzett hallgatóink tisztában legyenek a vizek visszatartásának, a felhasználás csökkentésének (pl. megfelelő öntözési technológiák) jelentőségével, kiemelve például a mezőgazdasági művelés hatásait a talajok víztározó és befogadó képességére. Ugyanilyen jelentős a vizek minőségének megőrzése, bizonyos szakterületek esetében a vízkezelési technológiák ismerete, illetve a modern technológiák (például, térinformatika, távérzékelés, hidroinformatika) készség szintű alkalmazása is.

Képzéseink között számos területen megjelennek a vízgazdálkodáshoz, vízminőséghez, vízbiztonsághoz kapcsolódó tantárgyak, az egyetem valamennyi campusán. Ezek közül talán érdemes kiemelnünk a környezetmérnöki BSc és MSc, illetve a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki MSc képzéseinket, melyekre jelentős nemzetközi hallgatói érdeklődés is mutatkozik az elmúlt években.