Hírek

A mesebeli Görbe Erdő valóságos problémája

Amikor a Görbe Erdő területére érünk, olyan, mintha egy titokzatos mesefilm díszletei között találnánk magunkat. Mindez pedig egy valóságos erdőrész a lengyelországi Szczecin közelében, ahol a fák úgy növekedtek, hogy a törzsek különös módon hajlottak meg.

Észak-Nyugat Lengyelország területe szokatlan erdőnek ad otthont, amelynek fái természetellenesen hajlottak meg. Így a Görbe Erdő lett a régió egyik látványossága, amely külföldről is vonzza a turistákat.

A Görbe Erdő mintegy harminc kilométerre délre található Szczecintől, ahol 0,5 hektáros területen helyezkednek el az érdekes alakú fák, amelyekről senki nem tudja, miért így növekedtek.

A terület szigorúan védett természeti érték.

A természet különlegessége ez, amely mintegy száz furcsán torz fenyőből áll, de sajnos a kora miatt részben haldoklik. Az erdőfelügyelőség ezért úgy döntött, hogy új Görbe Erdőt telepít.

– Nemrégiben észrevettük, hogy a Görbe Erdőnk, amely világszínvonalú látványosság, öregszik, a fák lassan elpusztulnak. Az 1970-es években még 400 finoman meghajlott fenyő volt itt, most már csak száz maradt.

Fennáll a veszélye annak, hogy a következő években eltűnik, mert területe egyre csökken. Ez egy természetes folyamat, amely előttünk zajlik. A fenyőfa körülbelül száz éves kort ér meg, és most az élete a végéhez közeledik.” – mondta Andrzej Szelążek, a szczecini állami erdők regionális igazgatóságának vezetője.

A Görbe Erdő revitalizációs terve többek között két terület létrehozását irányozza elő, és kétféle módon próbálják meg újratelepíteni. Az egyiken egyikén a Görbe Erdőt alkotó fák magjaiból nyert csemetéket ültetnek el. Így megfigyelhető lesz, hogy hajlamosak-e a törzsek csavarodására. A másik parcellán a fenyőcsemetéket mechanikusan deformálják.

A szakemberek elmondták, amint ezek a csemeték elkezdenek növekedni, néhány év múlva megkezdik a hajlítási folyamatot. Lassan eltávolítják a fő hajtást, és meghagynak egyet, a legerősebb oldalágat, amit meghajlítanak, és megfigyelik, hogyan viselkednek növekedés közben a törzsek. A revitalizáció első szakaszának részeként 1100 fenyőcsemetét ültetnek el.

Semmilyen dokumentáció nincs arra vonatkozóan, hogyan történhetett a fák torzulás.

de azt feltételezik, hogy valami oknál fogva hasonló módon alakult ki, azaz az oldalhajtások vették át a főszerepet. és így jött létre Görbe Erdő.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/turystyka.wp.pl