Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által koordinált kormányzati program célja a felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása és a hulladéklerakás megelőzését segítő infrastruktúra kialakítása volt.
A programban részt vevő szervezetek mindegyikénél kiválasztottak olyan helyszíneket, amelyek alkalmasak lehetnek a hulladék felszámolásához szükséges intézkedések további elemzésére. Az állami erdészetek mintaprogramja a Pilisi Parkerdő Zrt. területén indult – ott közel 200 köbméter szeméttől mentesítettek egy budapesti erdőfoltot a IX. kerületben. A program hatására az egész ország megmozdult az erdők kitakarítása érdekében, hiszen a HulladékRadar applikáción keresztül országszerte több mint 1000 köbméter hulladékról érkezett bejelentés. Az erdőgazdaságok azonban nemcsak ezt a mennyiséget gyűjtötték össze és szállították el az erdőkből, hanem további körülbelül 5000 köbméter olyan szemetet is, amit az erdész szakemberek derítettek fel. Így összességében az előzetes becslést jóval felülmúlva, a 6000 köbmétert is meghaladta az eltávolított illegális hulladék mennyisége.
Ettől nem sokkal maradt el az építési-bontási hulladék mennyisége, közel 2600 m3-t gyűjtöttek össze belőle. Talán jó hír, hogy a veszélyes hulladékból és gumiabroncsból mindössze 280 m3-t kellett eltávolítani az erdőkből, bár még ez is sok. Összességében elmondható, a természetkárosítók nem válogatnak, mindent kiszórnak, ami útban van nekik.
Az is a szomorú tapasztalatok közé tartozik, hogy az illegális hulladéklerakók nagyon gyorsan újraképződnek, az erdészetek munkatársai a felszámoltak helyett folyamatosan újabbakra akadnak. Ezért a felszámolás mellett kiemelkedően fontos – talán a legfontosabb – a megelőzés, amelyre az állami erdőgazdaságok nagy hangsúlyt helyeznek. Az erdőjárók, a kirándulók esetében célba is ért az üzenet, mert ők egyre kevesebb szemetet hagynak az erdőben – amiért ezúton is köszönet illeti őket.
Az ő visszatartásukra az erdőgazdaságok országosan több száz videokamera és sorompó kihelyezésére pályáztak annak érdekében, hogy megakadályozzák a további hulladék lerakását erdeinkben.
Lomniczi Gergely