Lapszemle

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

Ezeket az értékeket őrzi és óvja a Pilisi Parkerdő Valkói Erdészete az ország talán legszárazabb erdeiben, a Gödöllői-dombság délkeleti részein.

A Valkói Erdészetet a Pilisi Parkerdő mintegy 65 000 hektáros területének legkeletibb részén találjuk, mely magába foglalja a Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzetet is.

A terület gazdag természeti értékét a szigorúan védett ősgyep és a 92 hektáros erdőrezervátum mellett elsősorban a jellegzetes, majdnem kizárólagosan ott előforduló erdőtársulások adják. A terület szigetszerű elhelyezkedése – a szélsőséges Alföldtől körülvéve – hazánkban egyedülálló klímaviszonyokat teremt. Az ország egyik legaszályosabb területén tenyésző, csaknem 8 300 hektárnyi erdőben a száraz klímát jól tűrő vagy éppen kedvelő tölgyesek, cseresek, erdei és feketefenyvesek mellett tavasszal az akác fehér virágai vonzzák a tekintetet, és természetesen a méhcsaládokat.

A kétlábúak és ízeltlábúak mellett mind az öt hazai nagyvadfajunkat megtalálhatjuk; az erdei séta közben találkozhatunk gímszarvassal, dámszarvassal, vaddisznóval, muflonnal és őzzel is. A vadbőség már-már kultúrtörténeti értékű, ugyanis vadgazdagsága és Budához való közelsége miatt az erdő egykori királyaink kedvelt vadászterülete volt.

Már a 14. századtól vannak írásos emlékek, melyek tanúsítják, hogy szívesen űzte itt a vadat Nagy Lajos, valamint Hunyadi Mátyás, de a feljegyzések szerint 1751-ben maga Mária Terézia is járt a területen.

A Valkói Erdészet kezelésében lévő, több községre kiterjedő erdők számos lehetőséget nyújtanak a környező falvak és a távolabbi települések lakosságának rekreációs programok szervezésére. A Valkó mellett található Szabadidőpark évek óta otthont ad majálisoknak, iskolai programoknak, versenyeknek.

Történelmi emlékhely

Farkas vagy vak ló?

Az alig 2500 főt számláló Valkó nagyközség a nevét egy szláv eredetű személynév után kapta, melynek jelentése: farkas. A helyi monda ugyanakkor úgy tartja, hogy régen Valkó helyén nem volt más, mint egy hatalmas erdő. Az állatokon kívül senki emberfia nem lakott itt. Történt egyszer, hogy arra tévedt egy öregember, akinek nem volt egyebe, mint három éhes gyermeke és egy sovány, vak lova. Csúfolták is érte: vak ló, Valkó! Gondolta, ahol nem lakik senki, nincs, aki csúfolja. Letelepedett, az erdő fáiból házat épített, a kivágott fák helyét pedig megművelték a friss fűtől szépen kigömbölyödött vak lóval. Mikor a három fiúgyermek felcseperedett, mindhármójuk gazdag feleséget szerzett magának. A lakatlan erdőt így benépesítették, amin azóta is rajta maradt a szegény ember csúfneve: Valkó.

Az isaszegi erdő az 1848/49-es szabadságharcban elesett honvédok sírjait őrzi, évente turisták ezrei zarándokolnak és teszik tiszteletüket a hősök előtt. Az 1849. április 6-ai isaszegi csata ugyanis pontosan Isaszeg és Gödöllő között zajlott, ez volt a tavaszi hadjárat első szakaszának döntő harca. A tét nagy volt mindkét hadsereg számára: ha a magyarok győznek, a császári-királyi hadseregnek Budára vagy Vácra kell visszavonulnia, s ezzel befejeződik a Duna–Tisza köze felszabadítása. Ha viszont a császári-királyi hadsereg kerekedik felül, a magyar fél kénytelen meghátrálni, s biztonsággal csak a Tisza vonalán szilárdíthatja meg helyzetét.

Az ádáz küzdelemben a lengyel légió is részt vett – ide temették az ismeretlen nevű lengyel kapitányt és egy magyar huszárfőtisztet, Harsányi Bálintot (ő hozta haza Galíciából a Lenkey-huszárokat).

Több száz honvéd nyugszik az isaszegi erdőben, akiknek mintegy 70 fejfát állítottak, de az osztrák csendőrség 40 évig senkit sem engedett a sírok közelébe, így a fakeresztek elkorhadtak, rajtuk olvashatatlanná váltak a hősök nevei. Turai György helybeli kovácsmester 1900-ban a lengyel kapitány sírjára korabeli kardból szalagot kovácsolt, ami 1947-ben múzeumba került. 1902-ben a Vasutas Dalárda, az Acélhang, majd 1972-ben a Múzeumbarátok vezetésével Isaszeg lakossága emelt síremléket gránitkőből a Magyar-Lengyel Történelmi napok alkalmával. A jelenleg látható hat sír közé az erdélyi Koltóról, a Rákóczi-somfáról hoztak és ültettek somfacsemetéket, melyek az összetartozást jelképezik.

Többszöri újrakezdés

Több mint száz évvel ezelőtt, 1902-ben erdészeti kutatások céljából alapították a Gödöllői Erdészeti Arborétumot. Az akkori földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác rendelte el a létesítést Nyugat-Európában tett utazása során szerzett tapasztalatai alapján.

A csaknem 190 hektáros terület terveit Pirkner Ernő erdőigazgató és Ilsemann Keresztély dolgozták ki, akik nagy hangsúlyt fektettek a tájképi jellegre is.

Az arborétum mellett pedig méhészeti kutatóállomást is létesítettek.

A cél az volt, hogy olyan fenyőket és lombos fákat honosítsanak meg, amelyekkel az Alföldet is fásíthatják, valamint megfigyelhessék ezek növekedését, ellenálló és alkalmazkodóképességét. Számos nehézség hátráltatta a munkálatokat, mely végül 1914-ben ért véget. A 12 év alatt meg kellett küzdeni a szárazsággal, a homokviharokkal és a vadrágással is. Az I. világháború világégése az arborétumot is elérte. A faínség miatt az emberek nem kímélték az értékes gyűjteményt, a kerítés is megrongálódott, ami egyben a vad betörését és károsítását is lehetővé tette.

Miután Trianon miatt Magyarország elveszítette erdőinek a 80%-át, jelentős támogatást kaptak az erdészeti kutatások, így előtérbe került az arborétum rendbetétele.

A sikert jól mutatja, hogy a munkálatok végeztével a terület nemzetközileg is nagy ismertségre és elismerésre tett szert.

A történelem azonban a II. világháborúval megismételte önmagát, a 40 ezer ott állomásozó katona a lakossággal együtt vágta a tűzifának valót, és persze a kerítés sem maradt épen. A háború után pedig az odatelepített Gödöllői Gépgyár hasított ki magának 54 hektárt a növénygyűjteményből, és az egyetlen öntözési lehetőséget, az arborétum forrását is kisajátította.

Új életet 1957 hozott, amikor helyreállították a kerítést, és az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) megkezdte a növényállomány felmérését, majd telepítési programot indított. A munka eredménye az a 154 erdőtípus, mely napjainkban is fellelhető a területen. A létrehozott kutatóállomásnak a feladata az erdészeti növénynemesítés, az ökológia, az erdővédelem és az erdészeti gépesítés volt. Az arborétumban történt néhány fafaj szelekciós nemesítésének értékelése, továbbá vizsgálták a különböző állományok víz- és szervesanyag-forgalmát, a termőhelyi tényezők növekedésre gyakorolt hatását, és végeztek gyökérfeltárásokat is. Emellett hosszú ideig ott összesítették az országos fénycsapdahálózat adatait.

Az arborétum kezelését 2012-től a Pilisi Parkerdő Valkói Erdészete vette át;

az ERTI időszakos visszatéréssel végzi az idősödő állományok állapotértékelését, valamint az egyes fajtaváltozatok vegetatív és generatív szaporítóanyagának gyűjtését.

A kirándulók érdekében

A 21. században fokozatosan megerősödött az arborétum közjóléti szerepe, a térségben élő lakosság kedvelt kiránduló, pihenő helyszínévé vált. Így a szakmai, kutatói munka segítése mellett a Parkerdő hangsúlyt fektet az arborétum közjóléti, turisztikai szempontú fejlesztésére saját, illetve pályázati források felhasználásával. A közeljövőben megvalósítandó tervek között szerepel a látogatói infrastruktúra korszerűsítése. Készültek tervek továbbá a területen található hidak és támfalak, a vízelvezetés cseréjére és kialakítására, valamint a sétaúthálózat megújítására. A meglévő épületek felhasználásával pedig látogatóközpont építése is részét képezi az arborétum jövőjének.

Mészáros Péter

Pilisi Parkerdő Zrt.

Forrás: A Mi Erdőnk