Az öthektáros terület közel kétharmadán az Ormánság emblematikus fafaját, a kocsányos tölgyet, a fennmaradó részen gyertyánt, vadkörtét, vénic szilt és ritka elegyfajként korai juhart és bibircses nyírt ültettek el.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Agrárminisztérium együttműködésében ez 2020 őszétől, tíz éven keresztül, minden évben mintegy 150 hektár új erdő ültetését jelenti az állami erdőgazdaságok részvételével. Így minden megyében létrejön az „Újszülöttek erdeje”, ahol az új facsemeték számát a Központ Statisztikai Hivatal által közzétett születési adatok határozzák meg. A két tárca együttműködése során 2020-ban az ország klímakvóta értékesítési bevételeiből forgattak vissza mintegy kétmilliárd forintot az Újszülöttek erdeje program kialakítására és további állami erdőtelepítésekre.
– emelte ki beszédében Szentpéteri Sándor, erdőkért felelős helyettes államtitkár. „Baranya megyében az idén sikerült felül is múlni ezt az önmagában jelentős vállalást” – tette hozzá Szentpéteri Sándor, rámutatva, hogy „a minőségi erdők ugyanis hosszú távú szénraktárként működnek, az új erdők pedig növekedésük során szintén további jelentős mennyiségű szenet kötnek meg.”
Nagy Csaba országgyűlési képviselő kiemelte: 2020-ban országosan 3,4 százalékkal több gyermek született, mint 2019-ben, Baranya megyében 2020-ban 3139 újszülött jött világra, ez 227 gyermekkel több mint az előző esztendőben.
A Mecsekerdő Zrt. első ilyen telepítése az Ormánságban, a Sellyei Erdészet területén, Vajszló község határában valósult meg.
A fennmaradó 30%-ra az állomány szerkezetét javító céllal elegyfafajok kerültek, annak érdekében, hogy magas értékű élőhely jöjjön létre. Az új erdő védi a talajt, a vizet és a levegőt, aktív szénelnyelő és szénraktározó kapacitásával csökkenti a klímaváltozás negatív hatásait. Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója kijelentette: ezzel az új telepítéssel szeretnék újraéleszteni és hosszú távon megőrizni a legendás vajszlói tölgy minőségét, amely évszázadok óta a legfőbb értékét adta az itteni erdőségeknek.
A jó termőhelyi adottságok és a víz közelsége garantálja, hogy látványosan növekedő, erőteljes erdő sarjad a most még apró csemetékből. Az erdőgazdaság a program során a faültetésekbe majd az erdők gondozásába olyan fiatal, kisgyerekes családok bevonását is tervezi, akiknek szintén fontos a jövő generációk és erdeink sorsa.