Élemedett kora révén sok emberrel összesodorta a sors, mély barátságok köttettek, számos országba is eljutott, de hazaszeretete és páratlan szépségű nyelvünk iránti rajongása mindig visszahúzta Magyarországra.
Önkéntelenül is eszembe jutott, mennyi érdekes gondolat csírázhatott ebben a szobában, ami végül papírra vettetett. „Hogy író volnék? Inkább a vadászmúltat megörökítő krónikásként tudnám összefoglalni vadászattal kapcsolatos irodalmi tevékenységemet” – mondja magáról Koncz István.
Szerencsés találkozások
Felmenői között nem volt tollforgató, viszont puskaforgató annál inkább. Mindkét nagyapja vadászott, így „a genetikámban hordozva magam is megfertőződtem a természet iránti szeretettel és a vadászattal”. A gimnáziumi években tanára, Urbán Sándor természetjáró szakkört szervezett, ahol mélyrehatóbban igyekezte megismertetni diákjaival az ornitológiát. Akkor lobbant fel a lappangó genetikai ösztön, ami a mai napig is ég benne. Tanárának köszönhetően megismerkedett Mészáros Györggyel, az idős erdőjáró ember szívesen fogadta a segítséget teendői elvégzésében.
„Tanárom iránymutatására a vadászat elemi iskoláját a verébvadászattal kezdtem. Két éven át csak verebekre vadásztam, amiről még verebésznaplót is vezettem. Az említett két ember intelmeinek hála elmondhatom, hogy a vadászati törvényeket és az etikus viselkedésformát a vadászataim során a mai napig betartom”.
Később édesapja barátjának ismeretségébe tartozó kecskeméti-bajai erdőgazdasági jogtanácsos, dr. Méray László révén megismerkedhetett a gemenci erdők híres vadászával, Party Istvánnal, akinek az egyik vadkantrófeáját a mai napig őrzi. Ezután a Veránka-szigeten tevékenykedő Berek János kötelekében tölthetett pár hetet, hogy mélyebben elsajátíthassa a vadászat csínját-bínját. Így adódott, hogy ’64 nyarán első fizetését éppen a Gemenc erdőgazdaságtól kapta, amit az ételért és kvártélyért nyomban Berek Jánosnak adott.
Ott tanultam meg mi is az a magány, amelyben az ember lelke, gondolatvilága folyamatosan formálódik, és hogy ezt miképpen tudjuk előnyünkre fordítani”.
Erdőmérnök helyett orvos
Ezen meghatározó, sorsfordító események hatására beadta jelentkezését a soproni egyetem erdőmérnöki szakára. A felvételije nem sikerült, így a következő évben újrapróbálkozott, akkor azonban az eredetileg felvehető 80 fős létszámot 60-ra csökkentették, mert az előfelvételi során már 30 ember bekerült az első évfolyamra. A fennmaradó helyeket hamar betöltötték, így bár Koncz István átment a felvételin, helyhiány miatt ismételten elutasították jelentkezését.
„Nagyon nehéz volt megélnem a sikertelenséget. Ezt a kudarcot előrevivő erővé formálni pedig még nehezebb volt. De tudtam, hogy diplomát kell szereznem.
Édesapja nyomdokait követve a jogász, irodalomszeretete által az irodalomtanár, a biológusi vonalat követve pedig az orvosi hivatás merült fel a pályaválasztáskor. Az esetleges újbóli helyhiányt kikerülve a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi karára adta be jelentkezését, ahova fel is vették.
A kudarcot erővé formálni az egyik legnehezebb feladat. |
A hat évig tartó szakmai tanórák eredménye, hogy beleszeretett az orvoslásba. A harmadik évben a belgyógyászat szakirányt választotta, és Mécs Imre mikrobiológus adjunktus javaslatára a Tudományos Diákkörben is részt vett. Segédkezett egy érdekes immunbiológiai témakör vizsgálatában is, ahol a szervezet fehérjekilökését kutatták. Pontosabban a női petesejt ellenválaszát, miszerint nemhogy kilöki, hanem a férfi „fehérjével” megtermékenyülve, be is fogadja azt. Majd klinikán dolgozott, ám nem tudta megemészteni, hogy ott a halál a mindennapok része.
1971 októberétől induló praktizálása óta több mint 5000 gyermek született Kecskeméten a közreműködésével, de mint mondja, a nőgyógyász valahol kicsit pszichológus is, nem egy nőt beszélt már le az abortuszról. „A nőgyógyászati vizsgálat a gyóntatószékhez hasonlatos, ugyanis a nők ott olyan dolgokat is el mernek mondani, amit másnak nem tudnak”.
Közben született három gyermeke, így az orvosi hivatás mellett a tudományos pályával nem volt ideje mélyrehatóbban foglalkozni.
Írói véna
Az olvasás gyerekkora óta élete része. Rendszeresen forgatta Arany, Sütő, Kosztolányi vagy éppen Márai műveit, eközben szókincse folyamatosan fejlődött, majd az írással is megpróbálkozott.
Ott olvasta a felhívást, hogy akinek erdei szalonkát sikerült terítékre hoznia, az jelezze azt a szerkesztőségnek az elejtés helyszínének és az időpontjának megadásával, valamint egy fotó mellékelésével. Koncz István így is tett, ám a kért információkhoz rövid történetet is írt. Csekő Sándor abból a néhány sorból felismerte a tehetséget, így felkérte, hogy megadott témákban publikáljon a Nimród hasábjain. Az újság és Koncz István közötti kapocs a mai napig tart, jelenleg is rendszeresen jelennek meg írásai a megújult Nimród oldalain.
Ahogy alkotótevékenységében összeforrt az irodalom és a vadászat, saját vadásztörténeteit úti leírásokként, naplószerűen vetette papírra. Húsz év alatt összesen 25 füzetet adtak ki a nevével, amelyeket – dr. Zoltán Attila, a Nimród egykori főszerkesztőjének ötletétől vezérelve – kétkötetes könyvbe gyűjtöttek össze, és a vadászberkeken belül jelenleg is keresett mű.
Szépirodalmi írásokkal azonban nem próbálkozott. „Még verset sem írtam. Azt gondolom, az írói tehetség nincs meg bennem. Egy történetet ütköztetni, a dramaturgiai vonalat a kellő hatásokkal végigvezetni, a szavak, érzések finomságait érzékeltetni, ezek a képességek hiányoznak belőlem. Viszont a sok olvasástól kifejezőkészségem és jelzőrendszerem elért egy bizonyos szintet, és az írói stílusom is kialakult, miáltal kerek történetté tudom formálni gondolataimat” – vallja Koncz István.
A vadászirodalom mellett a vadászati képzőművészetnek is nagy rajongója. „Olyan része a vadászati kultúrának, ami a szellemi szabadság és a kreativitás kifejezésének legmagasabb szintje.
Meglehet, azért is gondolom ezt így, mert nekem nem adatott meg ez a fajta tehetség”. A teljesség igénye nélkül Balogh Pétertől, Muray Róberttől, Csergezán Páltól, sőt Schell Józseftől is akadnak alkotások relikviái között, utóbbinak egy eredeti rajzillusztrációja látható Koncz István vadásznaplójának első oldalán. A magyar művészek mellett a holland Rien Poortvliet munkásságát becsüli nagyra, akiről a Nimródban még cikket is közölt, és igen népszerű fogadtatásban részesült. A külföldi művészhez is eljutott Koncz István rajongása, ezt levélben köszönte meg neki, valamint egy eredeti képet is küldött a címzettnek.
Szoros kötődés
Fiatalkori élményein túl számos lehetősége adódott különböző helyeken vadászni. A skót várak környékén fajdvadászaton vett részt,
Erdélyben nemegyszer megfordult, és Tirolban is volt szerencséje zergét lőni egy hegyi vadászat alkalmával. „De útjaim végén mindig az az érzés öntött el, hogy végtelen boldog vagyok, amiért magyarként Magyarországon vadászhatok. Szeretem a hazámat, keresztény hitvallásomat, és ezért végtelenül hálás vagyok”.