Jelen cikk A Mi Erdőnk 2020/1-es számában, februárban jelent meg (a szerk.).
Kevesen tudják azonban, hogy Sopron mellett van egy másik kultikus hely a Bükk kapujában, ami szintén ezer szállal kötődik Selmecbányához és annak történelmi gyökereihez. Ez a hely nem más, mint a Lillafüred szomszédságában található Csanyik-völgy, amelynek zöld gyepét az egykoron Selmecbányán kezdő diákok lába is taposta.
Korabeli virágzásában rendkívül nagy szerepet játszott az is, hogy itt működött a birodalom számára bányász-kohász és erdész szakembereket képző Bányászati és Erdészeti Akadémia.
Az első világégést követően a főiskola menekülésre kényszerült. Új otthonát az erdészeti felsőoktatás Sopronban, a bányász és kohász kar – az 1952-es költözését követően – Miskolcon találta meg véglegesen. A történelmi viszontagságok ellenére az akadémiai diákok körében kialakult hagyományrendszer az utódintézményekben máig elevenen él. (A selmeci hagyományoknak lapunkban is külön rovatot szentelünk.)
Tanulmányi erdő Kisiblyén
A Selmecbánya szomszédságában fekvő Kisiblye a kezdetekben a templáriusok szerzetesrendjének birtokában állt. Később a városban megtelepült jezsuiták tulajdona lett, végül a 17. században az államkincstárhoz került, megteremtve ezzel annak lehetőségét, hogy 1808-ban Wilkens Henrich Dávid az akkori főbányagrófi hivatal vezetőjénél egy erdészeti botanikus kert létrehozását kezdeményezze. Az erdészeti tanintézet első tanára már nem élhette meg a kert alapítását, kizárólag a szászkői bányakincstári uradalomban fekvő szklenói erdőt használhatta diákjaival tanulmányi célra. 1835-ben Feistmantel Rudolf tett ismét javaslatot az udvari kamaránál, hogy az igen távoli szklenói helyett a kisiblyei erdő kezelését bízzák az Akadémiára. Szerencsére akkor már a kamara is jobb belátásra tért, és még abban az évben átadta a kisiblyei erdőt az erdészeti tanintézetnek. Ezzel minden akadály elhárult, hogy szakmai szempontból is alkalmas helyen erdészeti botanikus kertet hozzanak létre.
A Feistmantel kert vagy más néven kis dendrológiai kert ma Kisiblyei Arborétumként működik Szlovákiában.
Wágner Károly akadémiai oktatónak köszönhetően 1867-ben a Pénzügyminisztérium elrendelte, hogy a Selmecbányai Magyar Királyi Erdőhivatalhoz tartozó 300 holdnyi kisiblyei nagy erdőtömb – az erdőőri lakkal és az erdőőrrel együtt – is az Akadémia kezelésébe kerüljön. Mivel a kisiblyei tanulmányi erdő különleges rendeltetésű volt, a tanárok a megállapított üzemtervekkel szemben szabadabb mozgást kaptak. Az erdőt szálerdő üzemmódban, a fő fajokra való tekintettel százéves vágásfordulóban kezelték. A felújítás fokozatos felújítóvágással történt. A mesterséges felújításoknál elsősorban idegenhonos fafajokkal próbálkoztak, melyek néhol még ma is láthatóak.
Nevezetes E-betű
Kisiblye egyik nevezetes pontja a Bethlen-magaslat. Az akadémia új épületének avatásakor 1892-ben Bethlen András földművelésügyi miniszter tiszteletére nevezték el a kiemelkedő hegygerincet, ahonnan maga a miniszter is megtekintette a tanulmányi erdőt. A Bethlen-magaslat csúcsán található a Wágner-emlékhely, onnan intézett szózatot lelkes tanítványaihoz Wágner Károly a magyar nyelvű erdészeti szakirodalom megteremtése érdekében. A jeles esemény kapcsán 1900-ban az Országos Erdészeti Egyesület Selmecbányára szervezett közgyűlése Wágner-emléktáblát avatott a helyszínen.
A tanulmányi erdő leghíresebb nevezetessége viszont kétségtelenül a híres „E-betű”. Erzsébet királyné 1898-ban bekövetkezett tragikus halálakor Darányi Ignác miniszter arra kérte az embereket, hogy a királyné emlékére parkokat, ligeteket létesítsenek és úgynevezett Erzsébet fákat ültessenek. Sok százezer fa elültetésével rengeteg park létesült országszerte. Az erdészeti akadémia pedig egy különleges ötlettel rukkolt elő. Vadas Jenő erdőműveléstan tanár javaslatára a kisiblyei tanulmányi erdőben a Szécsi-tótól egészen a Bethlen-magaslatig terjedő meredek hegyoldalon egy nagyméretű „E-betűt” vágtak ki, és a területet tűlevelű fafajok csemetéivel ültették be. A tűlevelű fajok mélyzöld színe később jól elütött a környező lomberdő világoszöld tónusától.
Új-Kisiblye a Csanyik-völgyben
A világháborút követően kényszerből Sopronba települt a Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola. A városhoz közeli Ágfalvi Erdőgondnokságnál kijelölt 3360 holdas új tanulmányi erdő csekély terjedelme, termőhelyi és faállományviszonyai, valamint mostoha anyagi helyzete miatt önmagában nem volt alkalmas a Kaán Károly földművelésügyi államtitkár, tudós erdőmérnök szervezésével gyorsan fejlődő erdészeti oktatás és kutatás igényeinek kielégítésére. Ezért a Miskolci Magyar Királyi Erdőhivatal és gróf Károlyi László füzérradványi erdőhivatala területén jelöltek ki kísérleti területeket. Kaán Károly Diósgyőr határában a Csanyik-völgyben találta meg a kutatás és a gyakorlati oktatás számára a legkedvezőbb területet, amit a Selmecbányán kezdő hallgatók egyszerűen csak Új-Kisiblyének hívtak. Így lett a Bükk lábánál fekvő Csanyik-völgy az erdészeti kutatás és egyben az erdőmérnökök gyakorlati képzésének legfőbb színtere és új bölcsője is.
Az Új-Kisiblyét kezdetben csak erdei vasúton lehetett megközelíteni, de 1936-ra elkészült Csanyik két kilométeres bekötőútja, amelyen egész évben elérhető volt az új-kisiblyei tanulmányi ház, a csanyiki rakodó, a téglagyár és a két erdőőri lakás.
A terület az erdőmérnök-hallgatók gyakorlati oktatásán, kísérleteken, szakmai bemutatókon kívül az alacsonyabb szintű képzést is szolgálta, évente kéthetes tanfolyamokat és szakvizsgákat szerveztek a nem képesített erdőőrök számára. A második világháború idején azonban a kísérletek végérvényesen megszűntek. Új-Kisiblye nevét csak az üzemtervi térképek és a régi leírások őrizték meg az utókor számára.
Erdész szakmánk jelentős kutatási területtel lett ugyan szegényebb hazánkban, mégis bizton állítható, hogy egy darabka Selmecbánya örökre itt maradt a Bükk lábánál. A Csanyik-völgyben sétálva a friss erdei levegővel ma is magunkba szívhatjuk azt a szellemiséget, amely ide vezette legnagyobb erdész tanítónkat, Kaán Károlyt, amikor új hazát keresett erdész fiainak és lányainak.
