Ezt a páratlan tájat nevezzük azóta is Gemencnek. Az ártéri erdő csodálatos növény- és állatvilágát erdészgenerációk évszázados tapasztalataik alapján őrizték meg nekünk. Sokszor apáról fiúra szállt ez a tudás. Ennek szép példája idősebb és ifjabb Babos Imre, akik őseikkel és utódaikkal együtt ma is az Alsó-Duna-völgyének természetét szolgálják.
Babos Imre bácsi neve ismerősként csenghet olvasóink számára, hiszen 2018-ban már találkozhattak magazinunk hasábjain a gemenci kerületvezető erdésszel, aki egykor pákász is volt. Halászott, erdőt nevelt, járta és óvta a területét, ha kellett gyalog, gépkocsival vagy ladikon. Akkor azt írtuk róla, hogy ismerték a szarvasok, szomszédai voltak a vaddisznók, a rétisasok pedig barátként üdvözölték. Egy másik történetet azonban, helyhiány miatt, már nem tudtunk elmesélni. Imre bácsi édesapja, nagypapája és a fia is Gemenc megmaradásáért dolgozott, dolgozik. Most ezt a történetet mutatjuk be.
Fotó: Badari-Csiszár Angéla
Másfél évszázados legendárium
Imre bácsi és szintén Imre fia számára mi sem természetesebb, minthogy erdészként ladikba ülnek, és a Grébeci-Dunán szemlélik meg az ártéri erdő lombfakadását. A mellék- és holtágakkal, lefolyástalan tavakkal szabdalt Gemenc Európa egyik, ha nem a legnagyobb összefüggő ártéri erdeje, ahol talán fokozottan igaz, hogy „a víz az életet adja” – jegyzi meg Imre bácsi. Fia mosolyog és bólogat, majd szétnéz, mintha meg akarná ölelni az egész erdőt, és jelentőségteljesen azt mondja:
Talán ez lehet a kulcsmondat, ami megmagyarázza, hogy már másfél száz évre tekint vissza a családi legendárium. Imre bácsi nagypapája, Jankovics József 1884-ben született, és erdészként a pörbölyi csemetekertben tevékenykedett, ahonnan – többek között – a Gemencbe is szállították a csemetéket, hogy új erdőt hozzanak létre. A 20. század vérzivataros történelme azonban sok fájdalmat hozott nemcsak nemzetközi szinten, hanem a mindennapokban is. Imre bácsi édesapja, akit születésekor, 1916-ban szintén Babos Imre névre kereszteltek, sohasem ismerhette édesapját, hiszen az első világégésben hősi halált halt. Jankovics József azonban fiaként nevelte fel, és lehetővé tette, hogy az Esztergomi Erdész Szakiskolát 1938-ban elvégezze.
Ifjabb Babos Imre szüleivel idézi fel a régi emlékeket
Fotó: Badari-Csiszár Angéla
