A Pápai Városi Óvodákkal való együttműködésnek köszönhetően az utóbbi négy évben kiemelkedő volt az óvodás csoportok részvétele az erdei iskolában. Az Erdei Ösvényen elnevezésű óvodás tehetséggondozó program keretében minden résztvevő csoport hat alkalommal látogatott el Huszárokelőpusztára, a kétórás foglalkozásokat az óvodapedagógusok az erdőpedagógussal közösen vezették. A projekt kiemelt célja a fenntarthatóságra nevelés, a környezettudatos magatartás megalapozása, valamint az úgynevezett „ökológiai én” formálása volt. A gyermekeket olyan játékos, természetközeli helyzetekbe vontuk be, amelyekben az érzékszervek fejlődése, a tapasztalati tanulás és az együttműködés egyszerre érvényesülhetett.
A látogatások sikerét jól mutatta a résztvevő gyermekek gazdagodó érzelmi és gondolatvilága, viselkedésük pozitív változása, valamint érzékelésük és észlelésük finomodása. Megjelent az óvó, védő magatartás, az együttléten alapuló természetélmény, a gyerekek egyre magabiztosabban, nagyobb örömmel mozogtak a környezetben.
A Bakonyi Kisbetyár Erdészeti Erdei Iskola nemcsak oktatási helyszín, hanem közösségi tér is. Rendszeresen ad otthont szakmai napoknak, erdei túráknak, családi programoknak és tematikus rendezvényeknek. Ezek az alkalmak lehetőséget teremtenek arra, hogy a látogatók közelebb kerüljenek a természethez, és személyes élményeken keresztül ismerkedjenek meg annak értékeivel.
A fejlesztések és a mindennapi munka közös célja, hogy az erdei iskola hosszú távon is fenntartható módon működjön, és továbbra is meghatározó szerepet töltsön be a térség környezeti nevelésében. Erdei iskolánk jó példája annak, hogyan lehet az erdőt tanteremmé alakítani, ahol a tudás élménnyé válik, és a jövő generációi megtanulják tisztelni és óvni természeti környezetünket.
Fellner-Németh Nikolett
erdeiiskola-vezető
Oldalak: 12








