Hazánk erdeit, rétjeit járva számos gyógyhatású növényt találunk, azonosításukat, felhasználásukat pedig ma már a szakkönyvek garmadája mellett mobilalkalmazások és netes oldalak is segítik. A cikkünkben ízelítőt adunk a Duna-Tisza közének gyógynövényvilágából. Jó hír, hogy ezek a fajok gyakoriak és országosan előfordulnak.
Gyűjtögető útjai során már az ősember is ismerkedett különféle füvekkel-fákkal. Idővel rájött, hogy betegségeit csillapítja, ha egyes fajok bizonyos részeit elfogyasztja, és tompítja fájdalmát, ha bedörzsöli, borogatja velük sajgó testrészeit.
Zárt üvegekben vagy fellógatva is tárolhatjuk a megszárított gyógynövényeket
Fotó: Dr. Haszonits Győző
Sajnálatos, hogy a legtöbb magyar család ilyen irányú ismerete kimerül a kamilla-, a hársfa- és a csipkebogyó-gyógytea készítésében. Pedig hazánk bármely rétjét, mezőjét, erdőjét felkeresve könnyű szerrel begyűjthetők olyan gyógynövények, amelyek azonosítása nem igényel különösebb szakértelmet.
Az illatos macskamenta könnyedén felismerhető szürkésderes leveléről
Fotó: Dr. Haszonits Győző
Örömteli, hogy a növények útvesztőjében való tájékozódást ma már számos gazdagon illusztrált határozókönyv és online elérhető mobilalkalmazás is segíti. Ezekben egyaránt bőségesen olvashatunk azonosításukról, gyűjtésükről, szárításukról, tárolásukról és elkészítésükről. Mielőtt azonban nekilátunk a gyűjtésnek, tájékozódjunk a területről (védett területen ne gyűjtsünk), az ott várhatóan előforduló fajokról (ismeretlen, védett, ritka fajt ne gyűjtsünk), illetve csak annyi növényt szedjünk, ami saját, esetleg családunk gyógyteaigényét fedezi.
Parlagokon, útszéleken, száraz erdőszegélyeken gyakori faj az illatos macskamenta (Nepeta cataria). Első ránézésre az árvacsalánfajokhoz hasonlít, azonban azoknál lényegesen nagyobb termetű, zöldesszürke növény, melynek pártái fehéresek. Illata nagyon intenzív, mentás jellegű. A növény szárrészének felső harmadát gyűjtjük. Teája gyomor- és bélrendszeri panaszok enyhítésére szolgál, valamint nyugtató, stresszoldó hatású.
Rokonok ugyan, de eltérő élőhelyeken él
a lómenta (képünkön) és a vízi menta
Fotó: Dr. Haszonits Győző
A menták nemzetségébe számos faj tartozik, de gyakoriságuk és eltérő élőhelyük miatt most a lómentát (Mentha longifolia) és a vízi mentát (Mentha aquatica) ismertetjük. A lómenta árkokban, félszáraz gyepekben, de akár gyomtársulásokban is előfordul, míg a vízi menta sokkal inkább vízhez kötött, így elsősorban mocsarakban, nedves réteken, ligeterdőkben találkozhatunk vele. A lómenta illata intenzívebb, kifejezetten mentolos jellegű (Tic-Tac-ra emlékeztető), míg a vízi menta illata sokkalta lágyabb, csak a klasszikus „mentásság” jellemzi. A növények föld feletti része gyűjtendő virágzás idején. Forrázatuk belsőleg gyomor- és epebántalmak ellen használható, illetve kiváló szélhajtó. Külsőleg borogatásként enyhítik a reumás bántalmakat. Nyáron lehűtve, kevés citromfűvel keverve kiváló frissítőital készíthető belőlük.
Oldalak: 12
