Hírek

Szarvasbőgést hallgattak a Hegyközben

Ismét szarvasbőgés-hallgató vonatozást szervezett az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Pálházi Állami Erdei Vasút vonalán.

Egymás után két este közlekedtek a szerelvények a Hegyközben, az érdeklődést jól mutatja, hogy mindkét alkalommal teljesen megteltek a vasúti kocsik, összesen mintegy háromszázan vettek részt a rendezvényen. A szervezők különféle programokkal készültek, és szerencsére pénteken és szombaton is nagyon szép idő fogadta az utasokat.

szarvasbőgést hallgattak kisvasútról

A vadászat és a vadgazdálkodás iránt érdeklődők véreb- és vadászsólyom bemutatón vehettek részt. Betekintést kaptak a vadászati hagyományokba, láthattak gímbika terítéket, és nagy sikert aratott a szarvashúsból készült gulyás.

A visszaúton a kisvonatról a bikák jellegzetes bőgő hangját is hallhatták az utasok. Bízunk abban, hogy a résztvevők maradandó élményekkel távoztak a Zemplénből – tájékoztatott Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészetének igazgatója.

Forrás: ÉSZAKERDŐ