A sikerhez és a megoldáshoz elengedhetetlen a hatékony szakmai párbeszéd, mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, az EU Erdészeti Főigazgatók informális találkozójának megnyitóján, Lakitelken.
Zambó Péter az eseményen tartott köszöntőjében kiemelte: Magyarország az 1930-as évektől kezdve állami programok keretében sikeres erdősítésekkel küzd az Alföldön az elsivatagosodás ellen. Egy évszázad alatt sikerült a futóhomok helyén zárt erdőket létrehozni, megőrizni, javítani a talajt, megóvni a településeket, a termőföldeket. Csak a legutóbbi,
Azonban új kihívásokkal nézünk szembe, hiszen a magyar Alföldön már most olyan körülmények között gazdálkodunk, amely a klímaváltozás miatt sok más országban várható lesz a következő évtizedekben – húzta alá.
Zambó Péter köszöntőjében elmondta, a magyar erdészek számára mindig is kiemelten fontos volt a tapasztalatok, a szakmai tudás megosztása. A mostani rendezvényen a száraz termőhelyeken történő erdőkezeléssel kapcsolatos évszázados szakmai tudást és tapasztalatot szeretnék az egész európai közösség szolgálatába állítani. A zöld vagyonunkra vigyáznunk kell, ennek a zöldvagyonnak a hasznosulása nemcsak nemzeti, hanem a versenyképességet javító össz-európai érdek – tette hozzá.
Az erdészeti ágazat vezetőinek és a szervezeteknek lehetősége nyílik a szakmai aktualitások megvitatására, a jó nemzeti gyakorlatok bemutatására, tapasztalataik megosztására, az ágazat jövőbeli fejlődési irányainak felvázolására.