Hírek

STIHL: a fakitermelés élvonala

A 37. Bábolnai Gazdanapok szeptember 7-ei zárónapján rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét, amelyen a korábbi hat regionális forduló legjobbjai kvalifikálták magukat. A dobogós helyezések között mindössze pár pont döntött.

A tavalyi év sikere után, idén is felbőgtek a motorfűrészek az év egyik legnagyobb agrárrendezvényének otthont adó Bábolna Nemzeti Ménesbirtok lovastusa pályáján. A lovak helyett ezúttal a lóerők jutottak szerephez a füves területen és a mellette felállított színpadon az esemény szombati napján.

A Császáron, Ásotthalmon, Gödöllőn, Keszegen, Somogyszobon és Bükkzsércen megrendezett területi selejtezők után, egy híján 5-5 csapat jutott egyeneságon az országos döntőre, kettő pedig tartalékként szerzett kvótát, így összesen 31 gárdának szurkolhattak a Komárom-Esztergom vármegyei kiállítás látogatói.
stihl fakitermelő döntő

Fotó: Csatlós Norbert/MMG

A forró nyári hétvégén népes közönség gyűlt össze a pályák körül, a hangulat pedig a viadal kiélesedésével párhuzamosan vágott a tetőfokára. Az országban piacvezető, mezőgazdasági, erdészeti és kerti gépek kereskedelmével foglalkozó STIHL célja egyrészt közelebb hozni edukatív, mégis szórakoztató módon laikusokat a favágó hivatáshoz, másrészt pedig lehetőséget teremteni a szakmabelieknek arra, hogy szervezett keretek között találkozzanak kollégáikkal és összemérhessék tudásukat.

stihl fakitermelő döntő

Fotó: Csatlós Norbert/MMG

Az elképesztő hőségben megrendezett kihívás végeredményében szerepetett játszott a sebesség és a precizitás is.

Az egyes fordulókban olyan életszerű, hétköznapokban is előforduló feladatok elé állították a szervezők a sportolókat, mint a kombinált döntés – melyet a bírák egyébként egy lézeres mérőeszközzel ellenőriznek – darabolás, gallyazás, választékolás, darabolás, hasítás, sarangolás és szerelés.

stihl fakitermelő döntő

Fotó: Csatlós Norbert/MMG

Mert ez a tevékenység bizony extrém sport: kimagasló koncentrációs-, teherbíró- és állóképesség, precizitás, csapatmunka, valamint mentális- és testi felkészültség mind elengedhetetlenek a sikerhez.

 

A feladatok elvégzése közben a versenyzőknek nemcsak fizikai erőre, hanem pontos technikára és kiváló időérzékre is szükségük volt​.

Érdekesség, hogy a sportfavágás több száz éves tradícióval rendelkezik. Már a 19. század végén egymás ellen versengtek szabadidejükben a favágók, főként a fejsze és a fűrész használatában mérték össze tudásukat.

A sportág gyökerei Kanadára, az Egyesült Államokra, Ausztráliára és Új-Zélandra vezethetők vissza. Napjainkban olyannyira kinőtte magát a férfi versenyszellem efféle megtestesülése, hogy ma már közel egy tucat versenyszámban mérhetik össze tudásukat a versenyzők.

stihl fakitermelő döntő

Fotó: Csatlós Norbert/MMG

STIHL ORSZÁGOS FAKITERMELŐ BAJNOKSÁG – DÖNTŐ végeredménye (az első tíz helyezett)

  1. DÉLBÜKK 100+ – 225
  2. Ritrovi-Mecsekerdő – 264
  3. ÉSZAKERDŐ-ENCSITÜZ – 274
  4. Gemenc Zrt. – 275
  5. Bajnai Erdészet – Alba Berkenye Kft. – 277
  6. Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészete – 281
  7. Agrogold – 293
  8. Bakonyi Bogvágó Banda – 300
  9. KASZO ZRT, Nagy István STIHL Szeged – 306
  10. Pilisi Parkerdő Ráckevei Erdészet – 309
díjazott favágók

Fotó: Csatlós Norbert/MMG

Gratulálunk minden versenyzőnek!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu