Hiszen kívül tovább emelik a hőmérsékletet. Mert fosszilis tüzelőanyagok elégetésével előállított energiát fogyasztanak -méghozzá nem is keveset-. És még azért is, mert régebben a hűtőközeghez üvegházhatást fokozó gázokat használtak, így a kevésbé modern készülékek szintén hozzájárulnak a felmelegedéshez.
A természet légkondicionálója
Valójában nem is mi találtuk fel a légkondicionálót, hanem a természet. Méghozzá úgy hívják, erdő. Az általa generált hatások eredendően minden élőlény számára elérhetőek voltak, mindannyiunk javára „teremtődtek”. És manapság egyre jobban érezzük hiányukat. Habár vannak már jó kezdeményezések, ilyesmi nem készül el egyik napról a másikra. Egy jól működő, egészséges erdő kialakulásához többszáz évre van szükség. A jelenlegi, és az eljövendő generációknak vajon lesz türelmük kivárni ezt?
Működési elve
A fák lombkoronája árnyékot biztosít, amivel jelentősen csökkenti a talaj, és a levegő hőmérsékletét. Azt ugye senkinek sem kell bizonygatni, hogy a terebélyes „napernyők” alatt elviselhetőbb a hőmérséklet, mint a tűző napon állva?
A fák levelei továbbá begyűjtik a levegőben szálló port, és szennyeződéseket, tisztább, és egészségesebb levegőt biztosítanak, ezzel is javítva az életminőséget, illetve csökkentve a légúti betegségek kialakulásának, és súlyosbodásának kockázatát.
A levelek, és ágak megtörik a szelet, lassítják a forró levegő terjedését, és csökkentik a hőhullámok hatását a városokban. A városokban a beton- és aszfaltfelületek szinte elviselhetetlenül fel tudnak melegedni a napsugárzás hatására, ami a városi hősziget-hatáshoz vezet. A fák segítenek csökkenteni ezt, mivel hűtik a környezetet, és csökkentik a levegő hőmérsékletét.
A fák csökkentik az üvegházhatású gázok mennyiségét
Nappal oxigént termelnek, azt a gázt, ami bizonyos szempontból veszélyessége ellenére mégis lételemünkké vált.
A légkondicionálók használata elkerülhetetlen lehet bizonyos helyeken, illetve a nagyon forró napokon. Azonban lényeges, hogy tudatosan használjuk, és közben olyan megoldásokat is keressünk, amelyekkel úgy javíthatunk az életfeltételeinken, hogy párhuzamosan nem fokozzuk a környezet terhelését. Erre az egyik legjobb alternatíva a fák számának, valamint a zöldterületek méretének növelése. A fák ültetése, és gondozása hosszútávon megtérülő befektetés, de nélkülözhetetlen a hőség elleni védekezésben, mivel hozzájárulnak a fenntarthatóbb, és élhetőbb városok kialakításához. A városokban érdemes tehát minden lehetőséget kihasználni a faültetésre és parkok létesítésére.
További cikkek ebben a témában: