Hírek

Diósgyőri kép Magyarország fotóalbumában

A Diósgyőri várról készült Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője, az egyebek mellett az I Love Bükk című könyv szerzője fotója, amely bekerült a Magyarország fotóalbuma című kötetbe.

A nemrég megjelent kiadvány képeit a Magyarország 365 fotópályázatra az elmúlt öt évben beküldött 120 ezer alkotásból válogatták ki. A kezdeményezésnek az a célja, hogy fotókon keresztül mutassa be Magyarország esetenként rejtett értékeit.

Fotó: Bózsó Gyula

A kép 2021 elején, napokkal a Diósgyőri Vár rekonstrukciójának megkezdése előtt készült. Szerettem volna egy utolsó fotón megörökíteni Diósgyőr jelképét, Miskolc egyik legismertebb turisztikai gyöngyszemét, az itt élők számára már-már védjeggyé vált csonka toronnyal. Épp abban az időszakban sarki hideg tört be a Kárpát-medencébe, igazi jeges téli körülményeket hozva a környékre. Ennek köszönhetően készülhetett el ez a különleges havas fénykép, amely hófödte épületek és tájak ölelésében mutatja meg a várat – idézte fel a kép elkészültének körülményeit Bózsó Gyula.

 

Forrás: ÉSZAKERDŐ