A dűlőutak egykor birtokhatárok, utak szerepét töltötték be, azóta viszont nagyrészt eltűntek. Elég csak az első katonai térképet lapozgatni (1782–1785), kiderül, hogy mennyit változott egy táj arculata és hasznosítása. Ezt a mezők formai változásaiban, de még inkább a gazdálkodás politikai, gazdasági és közigazgatási átalakulásában lehet nyomon követni. Franciaországban már védelmet élveznek a régi szélvédő sövények.
Normandiai bokázs légi felvételen
(forrás: Wikipedia)
Tájtörténeti értékeink közé sorolhatók e területek, utak, dűlők nevei, amiket még akkor is őriz az emlékezet, ha mint hazánkban oly jellemzően, erőszakosan rendeztek át területeket. Példaként említhető a Három rózsa csárda (Albertirsa), a Három nyárfa a Törteli út mellett (Cegléd-Törtel), vagy a Saroktanya (Csongrád), amelyek emlékezete ma is pontos helyet jelöl.
Általában szántóföldi táblákat, határrészeket választanak el egymástól a dűlőutak, amelyek dűlők végében, azok megközelítését szolgáló helyi jelentőségű keskeny szekérutak. Jellemzően rázós, kanyargós földutak, amelyek magasabb rendű utakhoz csatlakoznak. A történeti kutatások szerint a 13-14. században kaptak egyre nagyobb szerepet, igazodva a magyar falvak települési rendjéhez. Tanyás területeken nagy szerepük volt a tanyák bejárásában is.
Mucsi löszmélyút
Az 1970-es évek elejétől a pomológiai génforrásaink kutatásában olyan eredmények is születtek, amelyek lehetőséget kínálnak az egybevetésre az Európa más részein kapott adatokkal. Két okból tekintjük célszerűnek a kitekintést:
