„A fotózást 1985-ben középiskolásként kezdtem, az első gépem egy Practica MTL5 volt, Pentacon 200 objektívvel. Ezt a gépet sokáig kezeltem, majd több márkát is kipróbálva váltottam a jelenlegi Canon-szettre, „gyorstüzelésre” pedig egy Panasonic Lumixot használok.
Rengeteg képet készítettem az évek során. Kezdetben a papírképeket albumokba rendeztem, aztán jött a digitális technika, így már mappákba kerülnek a fotók.
Manapság viszont már azonnal rá tudunk pillantani a fotóra, azután úgy szerkesztjük, ahogyan akarjuk. A fotózás a munkám szerves része, mivel a trófeás vadról készített képek nagyon hasznosak az állomány fejlődésének és az egyes egyedek növekedésének dokumentálására. A bemutatott kép szeptember elején készült. Egy reggel az Ófalu feletti dombokon sétáltam, azzal a céllal, hogy megfigyeljem, milyen bikák vannak a bőgőhelyeken. A település irányából hallottam egy jó hangú bikát, és jó széllel elindultam felé. Kis idő múlva megpillantottam: körülbelül háromszáz méter távolságra vonult felém, öt tarvad után. Jó középkorú, nyolc-kilenc kilogrammos trófeasúlyú bikának véltem.
Kettőnk közt egy nagy katlan húzódott, az állatok abba vonultak le, úgyhogy ki kellett lopóznom a völgy pereméig, hogy megláthassam őket. A magas siskanád jól takart, a peremhez érve megpillantottam az öt tarvadat, de a bika nem volt sehol. Kerestem jobbra-balra, mindhiába, majd kis idő múlva suhogást hallottam közvetlen alattam. Mivel a part meredek volt, nem láttam, mi lehet. Aztán hamar kiderült, mert úgy tizenöt méterről teljes hangerővel elbőgte magát a bika, és feljött a völgy peremére.
Ő meglepve nézett rám, én meg rettenetesen megijedtem. De annyi lélekjelenlétem volt, hogy óvatosan felemeljem a már említett gyorstüzelő Lumixot, és készítsek hat képet.
A bika a következő héten terítékre került, és az elejtő a trófea mellé egy kivételes fotót is kapott a vadról.”
