A hétvégén kialakult árvízveszély miatt 35 – főként a rozsnyói (Roznava) és a rőcei (Revúca) járásokban lévő – településen hirdettek ki rendkívüli helyzetet, közülük 15 településen a harmadik, vagyis a legmagasabb fokú riasztás van érvényben – írta a Belügyminisztériumra hivatkozva a TASR közszolgálati hírügynökség.
A régiókban több alsóbb rendű utat, pincét, helyenként épületek földszintjét is elárasztotta a víz. A helyzet stabilizálódni látszik, de a hatóságok figyelmeztetnek, hogy a vízzel elárasztott utakat – amennyiben lehetséges – inkább kerüljék el a közlekedők.
A meteorológiai szolgálat jelentése szerint Kelet-Szlovákiában a hétvégén egy nap alatt 40-80 milliméternyi eső esett. Az esetenként erős széllel kísért eső következményeinek elhárítására csak vasárnap 146 helyszínre kellett kiszállniuk a tűzoltóknak, legtöbbször Kassa megyében.
A szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) hétfői előrejelzése szerint a nap folyamán az ország nyugati részében, elsősorban Pozsony megyében kell számítani erőteljesebb szélre, ami miatt elsőfokú riasztást adtak ki.