Ilyesmikről beszélgettünk a Jászai Mari-díjas érdemes művésszel, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójával.
Hadik András magyar középnemesi családból származott, de katonai zsenialitásának köszönhetően a Habsburg császári hadsereg vezetője lett. A róla készült film a huszárvirtusnak állít emléket, és óriási várakozás övezte a kiemelkedő állami finanszírozás miatt is. Szikora János alkotói pályafutásában különleges helyet foglal el, hiszen ez az első történelmi nagyjátékfilmje, de A Mi Erdőnk számára más aktualitása is van a vele készült beszélgetésnek.
Szintén március közepén indult újra ugyanis a felújított zselici Csühögő, az Almamelléki Állami Erdei Vasút. Átadták a teljeskörűen korszerűsített almamelléki vasútállomást is, ahol Szikora János első filmjét, a Kihajolni veszélyest forgatták, aminek a főszereplője volt.
– Nagyon más ember lett közben?
– Elvesztettem a hajkoronámat, ami fiatalemberként sokáig hozzám tartozott, de nemcsak a megjelenésem vált konszolidáltabbá. Igyekszem megfelelni sok olyan szabálynak, amikre az a színművészetis fiú nagy ívben tett volna. Sokszor gondolok rá, vajon elégedett lenne-e velem, ha most látna. Igyekszem megfelelni neki, mert alkotóként még ma is ennek a múltnak a gyökereiből táplálkozom. A művészi pályám akkor indult, amikor a Kihajolni veszélyest forgattuk Almamelléken.
– A vasutasoknak annyira fontos volt ez a film, hogy 2017-ben, a bemutató negyvenedik évfordulóján jubileumi ünnepséget szerveztek, és feljegyezték, hogy ön is részt vett rajta. Milyen érzés volt visszatérni?
– Nagyon szerettem azt a helyszínt. A forgatáskor szomorúsággal gondoltunk rá, hogy megszüntetik a vasútvonalat, és kevesebben fogják látni azt a gyönyörű környezetet.
Mivel Bodrogi Gyula éjszakánként vadászni járt, hallotta, hogy talán vadászház lesz az almamelléki állomásépületből, de konkrét hasznosítási tervek akkor még nem voltak. 2017-ben nagyon örültem a váratlan meghívásnak, mivel arra gondoltam, milyen jó, hogy megmaradt az állomás, és a kisvasútnak köszönhetően az emberek ma is élvezhetik azt a lenyűgöző tájat.
A rendezvényen kaptam egy vasutas sapkát, amit a kisfiam sokáig büszkén hordott. Visszatérve Bodrogihoz, nemcsak nagyszerű vadász, hanem kiváló szakács is, aminek a haszonélvezői voltunk a forgatás alatt.
– Mit jelent Önnek az erdő?
– Egyre többet! Az életem jelentős részét zárt térben töltöm, a sötétből nézem a villanyfényben úszó színpadot. Negyven évi színházi munka után elementáris vágyam a napfény, a természet utáni sóvárgás. Ha csak tehetjük, megyünk a családdal a Pilisbe. Volt azért kapcsolatom a vidékkel, hiszen az anyai nagyszüleim Vas vármegyében, az apaiak pedig az Alföldön éltek. A Vasvárhoz közeli Andrásfán és a Kunszentmártonban töltött nyarak meghatároztak. Más ember lennék, ha nem ismertem volna meg azokat a helyeket és embereket.
– Van kedvenc díszlete, amit az erdő ihletett?
– A Csongor és Tünde egy rengeteg szélén játszódik, furcsa, kietlen tájon. Amikor 1985-ben átvettem az akkor önállósodott egri színház igazgatását, ezt a darabot választottuk nyitóelőadásnak.
Emellett rengeteg gallyat gyűjtöttünk, amelynek levelei ráfagytak az ágra, így nem estek le. Magyarán, csodálatos erdőt sikerült építenünk, amihez foghatót azóta sem láttam színpadon. Ráadásul a lámpák melege és a fény előcsalta a fákból a pókokat, amelyek vastagon beszőtték a díszletet.
– A Hadik forgatásakor lehetőségeket vagy inkább kihívásokat jelentett a természet?
– Nagy szerencsénk volt a Gödöllő közeli Babatpusztával, ahol nagyon változatos természetes helyszíneket találtunk viszonylag zárt terepen, és Vonyarcvasheggyel is, ahol egy használaton kívüli kőbányában forgattunk. Utóbbi csodálatos, de a több száz ló miatt veszélyes helyszín volt. Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy megúsztuk baleset nélkül.
Mivel a történet jelentős részben az éj leple alatt játszódik, nagyon sokat forgattunk a sötétben. A huzamosabb éjszakázás kemény mínuszokban, végig szabadtéren, bizony kiszívja az energiát.
– A film 2,36 milliárd forint állami támogatással készült. Sokak szerint rengeteg pénz, hollywoodi viszonylatban azonban kevés, miközben a nézők az olyan produkciókhoz vannak szokva.
– Nagyon megörültem, amikor megkaptam a felkérést, de amikor a jelmeztervezővel és az akciórendezővel kezdtünk tervezgetni, és megtudtam, mibe kerül egy huszárcsizma, egy kard, egy tisztességes huszárjelmez, vagy akár egy ló napi bérlése, gyorsan elpárolgott az örömöm. Ráadásul menet közben is folyamatosan emelkedtek az árak. Végül az eredeti forgatókönyvnek körülbelül a felét tudtuk megvalósítani.
– Olvastam, hogy szándékosan távol tartja a kritikát.
– Szerintem nálam jobban senki sem ismeri ennek a filmnek a hiányosságait és az erényeit. Tudom, milyen nehéz körülmények között született, nagyon szeretem, és nem engedem meg senkinek, hogy elrontsa ezt az örömöt.
Pedig, ha van hungarikum, akkor a huszár az, hiszen idegen nyelveken is így mondják, le sem fordították a kifejezést. Személyes kötődésem, hogy nagyapám, Burghardt Károly huszárként szolgált az első világháborúban. Bár csak kétéves voltam, amikor meghalt, őrzök róla egy képet, ahogy itat egy hóka csikót a kútnál. Az a kút ma is áll, igaz, nem Vas vármegyében, hanem a budaörsi házam udvarán.
