Hazánkban leginkább vizes élőhelyek mentén, ártéri erdőkben, puhafaligetekben, magas-kórós növényzetben, nedves parlagokon és elhanyagolt területeken fordul elő, ahol
általában monodomináns állományokat (olyan állományokat képező faj, amelynek terjedésével az őshonos fajok lokális populációinak jelentős csökkenése, vagy kipusztulása tapasztalható) hoz létre.
Kedveli a félárnyékos helyeket, napos területeken csak megfelelő nedvességtartalmú talajon nő. Hazánkban a Nyugat- (pl. Rába, Zala) és Délnyugat-Dunántúlon (pl. Dráva), a Duna mentén (főként a Szigetközben) és Észak-Magyarország vízfolyásai mentén (a Zempléni-hegységben) elterjedt.
Egynyári, lágy szárú, szára felálló, elágazó, vöröslőn áttetsző, nedvdús, üreges, a szárcsomóknál megvastagodott. A levelek átellenes állásúak, a felsők állhatnak hármas örvökben, hosszuk 5-18 cm, szélességük 2,5-7 cm. Alakjuk hosszúkás, kihegyesedő, szélük fűrészes, a fogak szálkásak. A virágok kétivarúak, bíbor- vagy rózsaszínűek, ritkán fehérek. A két oldalsó csészelevél kicsi, a középső viszont feltűnően megnagyobbodott, színe a virágéhoz hasonló, és rövid, hajlott sarkantyúban végződik (2-7 mm). Termése 15-35 mm hosszú, húsos toktermés, alakja buzogányra emlékeztet. Mind a csíranövény, mind a kifejlett egyed fagyérzékeny, így legkésőbb az ősz folyamán utóbbi is elpusztul.
Sűrű állománya elnyomja az eredeti őshonos lágy szárú növényzetet, ezzel jelentősen átformálva a helyi ökoszisztémát.
A természetközeli ártéri erdők spontán regenerálódását, megújulását és a szabályozott vízfolyások mesterséges rehabilitációját is akadályozza, amivel szintén jelentős gazdasági károkat okoz. Letöredezett szárrészei vízfolyások segítségével szállítódhatnak, könnyen meggyökeresednek. A bolygatás kedvez terjedésének.
