Utoljára 1948-ban számlált közel 200 egyedes állomány majd’ tíz év alatt teljesen eltűnt az országból.
Az utolsó példány észlelését 1985-ben jegyezték fel, Szalafőn.
A siketfajd hazai kipusztulásának számos oka volt. Miután az ’50-es években az erdő állami kézbe került, a kisparaszti szálalást nagyüzemi erődgazdálkodás váltotta. Nagy tarvágások zajlottak ekkor, így történt ez az Őrségben is, amikor 1962-ben jelentős fenyves letermelését hajtották végre az erdészek. Az élőhely pusztulása mellett az orvvadászat miatt pusztult ki végérvényesen hazánkból a siketfajd.
Közép-Európában a nyugodt, összefüggő fenyő és fenyőelegyes, különböző vízgazdálkodású erdőkben telepedett meg. Különösen kedveli az áfonyás, vagy más gyümölcstermő gazdag aljnövényzetet. Dürgő- és alvófákként olyan középkorú vagy idős állományokban található kimagasló faegyedeket használnak, amelyeknek kinyúló, teherbíró, vízszintes ágai vannak. A talajon való dürgéshez tisztásokat, erdei réteket, féllápokat, áttekinthető aljnövényzetű, idős erdőállományokat, domborzati kiemelkedéseket keresnek.
A siketfajd semmi más madárral össze nem téveszthető.
Melle zöldes fémfényű, jellemzője a szakáll, amelyet a megnyúlt pofa- és toroktollak alkotnak. A szakáll támpontot ad a kakas korának megállapításához. A dolmány felül sötét vörösbarna, a vállak sötétbarnák. Ugyancsak jellegzetes a fehér vállfolt. A szem fölött és mögött vörös, szemölcsös bőrfelület található. Farka lekerekített, rendszerint 18 tollból áll, az alsó és felső farkfedők rövidek. A csőr erős, görbült, rövid, a felső kávája túlnyúlik az alsón. A csőr vaskossága és görbülete a kor előrehaladtával egyre nagyobb. A tojó vagy tyúk hátoldala sárgásbarna, harántsávokkal és foltokkal, melle gesztenyebarna, hasa és testoldala világos, fekete szegésű barna tollakkal harántirányban pettyezett.
A párzás dürgési időben zajlik, amikor a kakasok és a tyúkok a hagyományos dürgőhelyeken találkoznak. A dürgés rendszerint a reggeli órákban, általában a földön történik. Három fázisát különítjük el: kappogás, csattanás, a harmadik pedig a köszörülés (vadásznyelvi megnevezések szerk.). A dürgőhelyen megjelenő tyúkok nem egy időben és nem azonnal készek a párzásra, ezért a tavaszi dürgés hosszabb időre is elhúzódhat.
A költés áprilisban kezdődik, a fészek helyét a tyúk választja meg. A fészek egy sekély mélyedés, amibe a tojó 5-12 tojást rak. Évente egyszer költ, viszont amennyiben a költési idő elején tönkremegy a fészekalj, akkor sarjúköltés is előfordulhat. A csibék fészekhagyók, nagyrészt önállóan táplálkoznak, de azért a tyúk vezeti őket. Nagyjából kéthetes korukra már képesek repülni, de a teljes kifejlődésük három hónaposan válik végelegessé.
A siketfajd európai fészkelő állományát mintegy 1 160 000 példányra becsülik. Oroszországban jelentős, 400 000-800 000 egyede él, de Skandináviában is hasonló számban megtalálhatók.
Többezres állománya van Ausztriában, Romániában is. A magyar határtól mintegy 50 km-re, Alsó-Ausztriában található legközelebbi fészkelőhelye. E térség siketfajd-populációjának kakaslétszámát 1981-ben 540-620 egyednek ismerték, ami mintegy fele volt az 1960-as években számlált mennyiségnek.
Állandó madár, esetleg a túlszaporodás vagy a kedvezőtlen élőhelyi feltételek miatt vándorol el – így zajlott le a nyugat-magyarországi betelepülése is.
Európai védelmi helyzete stabil, köszönhető a skandináv és orosz populációknak. Közép-Európa valamennyi országában Vörös Listás faj, Magyarországon védett madár, eszmei értéke 50 000 Ft.
