A kutatásban részt vett a francia állami agrártudományi kutatóintézet (INRAE), a francia erdészeti szolgálat (ONF), a francia nukleáris energia ipari és kereskedelmi alkalmazásának kutatásával foglalkozó alapítvány (CEA), valamint a svéd Uppsala és a kínai Zhejiang Egyetem – írja a phys.org tudományos hírportál. Eredményeiket január elején az Evolution Letters tudományos lapban publikálták.
A kutatók retrospektív analízissel vizsgálták a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) evolúcióját 1680 és napjaink közt, ami egy hűvösebb időszakból, a kis jégkorszakból (1450-1850) ível át napjainkba, az ember okozta felmelegedés időszakába (1850-es évektől számítva).
Szekvenálták és elemezték hatszáz tölgy teljes genomját három franciaországi erdőből (Tronçais az Allier régióban, Réno Valdieu a Perche régióban és Bercé a Sarthe régióban), amelyeket négy kor szerinti csoportra osztottak: az első 340, a második 170, a harmadik 60, az utolsó pedig 12 éves átlagéletkorral rendelkezett. A tudósok a négy korcsoport genomjában megfigyelt allélfrekvencia-változásokat vizsgálták. Az allélok ugyanannak a génnek a különböző lehetséges változatai, amelyek magyarázatot adhatnak az azonos tulajdonsággal rendelkező fák közötti különbségekre.
Ezeket a variációkat az éghajlatváltozással vetették össze, beleértve az olyan szélsőséges események gyakoriságát, mint a kemény telek vagy a szélsőséges aszályok.
A tölgyek gyors evolúciója minden klíma periódushoz alkalmazkodott
Az eredmények azonos evolúciós mintázatot mutatnak a három erdő állományaiban, amely a vizsgált éghajlati időszakok szerint különbözik. A hideg kis jégkorszakból származó legidősebb fák genomjában megfigyelt eltérések ellentétesek az antropocén (az az új földtörténeti kor, melynek kezdetét az emberi tevékenység a Föld ökoszisztémáira gyakorolt jelentős és globális hatása határozza meg) meleg időszakából származó fiatal fáknál talált allélokkal. Ezek a változó genomikus minták azt jelentik, hogy
Az erdőgazdálkodás gyakorlatának átalakítása a fák segítésére
Ezek az eredmények új ismeretekkel szolgálnak az erdőgazdálkodásnak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról.
Megkérdőjeleződik a hideg időszakhoz alkalmazkodott, száz évnél idősebb fáknak megtartása,
hiszen ezek a beporzás révén lassítják a fiatalabb fáknál lezajló evolúciós folyamatokat. A generációk lerövidítése gyorsítani az evolúciót és csökkentené a gyengébb alkalmazkodási képesség kialakulását, mivel az idősebb, hűvösebb periódushoz alkalmazkodott állományok nem adnák tovább a nem kívánatos génjeiket a fiatalabb fáknak.
A természetes felújítás révén a területen keletkező magok száma akár a 100 ezret is meghaladhatja hektáronként, melyből sűrű újulat nő. Ezekre a fákra erős szelekciós nyomás nehezedik: a következő 15-20 évben 95 százalékuk elpusztul, és csak azok maradnak meg, melyek a legjobban alkalmazkodnak a jelenlegi klímaviszonyokhoz.
