Az igazi vadmacska

A vadmacskaprogram origója Szilveszter, a Budakeszi Vadaspark vadmacskája, aki számos információval szolgál gondozójának. Nagy Ingrid, a vadaspark sajtóreferense elmondta, ennek azért van
jelentősége, mert a rejtőzködő vadmacska viselkedését és egyedszámát a szakemberek még napjainkra sem tudták pontosan feltérképezni. De nemcsak a hazánkban élő vadmacska-populáció becslése okoz gondot, hanem a faj genetikailag tisztavérű vonalát hordozó egyedek számának felmérése is. „A legnagyobb gondot a vadmacska házi macskákkal történő keveredése okozza.

A hibridek küllemi bélyegei nagyon hasonlítanak a tisztavérű egyedekéhez, de például a farokvastagság, a farokgyűrűk kivehetősége, a faroktőnél végződő sötét hátcsík hossza elárulja, milyen egyedről van szó.

Azonban a pontos megállapításhoz genetikai vizsgálatokra van szükség, vagyis szőrt vagy vért kell venni az állattól” – magyarázza Nagy Ingrid. A vizsgálat szigorú szabályok betartásával engedélyköteles, amit csak megnehezít a faj hazánkban fokozottan védett státusza. Ezért indította el közösen a vadmacskaprogramot a Budakeszi Vadaspark és a Duna-Ipoly Nemzeti Park a Pilisi Parkerdő támogatásával, hogy genetikai vizsgálatokkal felmérhessék a hazánkban élő tisztavérű vadmacska-állományt.

Tudta-e?

A vadmacska természetes környezetben 6-8, fogságban viszont akár 20 évig is élhet. Testhossza 70-80 cm, farokhossza 35 cm, testtömege pedig elérheti a 6-10 kilogrammot. Sűrű, hosszú szőrű bundájának színe a sárgásszürkétől a sötétszürkéig változhat. Orra hússzínű, torkán sárgásfehér foltot visel. Fején és testén sötétebb sávok rajzolódnak ki, bozontos, szinte végig egyenlő vastagságú farkát 5-7 sötét színű gyűrű díszíti.

Kamera- és szőrcsapda

„A vadmacskaprogramot 2019-ben a hazai és külföldi szakirodalmak feldolgozásával, háttéranyagok gyűjtésével kezdtük, hogy elegendő adattal, információval rendelkezzünk a későbbi vadmacska-monitorozás, szaporítás és visszatelepítés (repatriáció) sikere érdekében. Ezt Szilveszter monitorozása követte:

kifutóját kvadrátokra osztottuk, majd elhelyeztünk benne egy kamera- és egy szőrcsapdát, hogy megvizsgáljuk, mivel tudjuk előidézni a szőrcsapdához való odadörgölőzést.

Ennek eléréséhez különféle szaganyagokkal próbálkozunk majd, például macskavizelettel, macskamentával, vagy egyéb feromonnal.” A szőrcsapda egy barázdált vagy tépőzárral ellátott karó, amin dörgölőzéskor megtapadnak a szőrszálak, amelyekből a későbbiekben meghatározhatóvá válik az állat DNS-e.

„Ez azért fontos, mert amint a Duna-Ipoly Nemzeti Parktól megkapjuk a szükséges engedélyeket, szeretnénk a beltéri monitorozás eredményét felhasználni a természetben is. A nemzeti park őrei kameracsapdákkal már rögzítettek a belső Pilisben a külső bélyegek alapján tisztavérű vadmacskának tűnő egyedet, azonban ennek pontos megállapításához szükségünk van az állat DNS-ére, amit szőrcsapdák kihelyezésével igyekszünk majd begyűjteni.

A szőrcsapda mellé vadkamerát is létesítünk, így láthatóvá válik – és a csapdán ragadt szőr megállapításakor is hasznos információval szolgál –, hogy milyen állat hagyta ott a DNS-ét” – folytatja a program ismertetését Nagy Ingrid.

Szaporítani szeretnék

Amennyiben megfelelő mennyiségű DNS-adat áll rendelkezésre, megközelítőleg kirajzolódik, mennyi vadmacska fordul elő a területen, illetve hogy azok hibrid vagy tisztavérű egyedek. Ennek pontos megítélése igencsak jelentőségteljes, ugyanis a program következő mérföldköve a repatriáció elindítása, amihez a vadaspark évek múlva vadmacska-szaporításba kezd. Ehhez állatkertektől vásárolt, már fogságban született egyedek szükségesek. Ezután a beszerzett példányokat a Budakeszi Vadaspark látogatóitól eldugott kifutóba helyezik a sikeres párosodás, alomnevelés és a kölykök vad élethez való szocializációjának reményében.

„Elsősorban a belső Pilisben szeretnénk a repatriációt elindítani. Azonban ha a monitoring és a DNS-vizsgálat eredményei alapján azt tapasztaljuk, hogy a területen nincs genetikailag tiszta egyed, vagy a terület vadmacskaeltartó-képessége az általunk kiengedett vadmacskákkal együtt már túltelített lenne, akkor nem kezdünk bele a szaporításba” – hívja fel a figyelmet a sajtóreferens.

A projekt igen hosszúnak ígérkezik, ha a skót példából indulunk ki, ahol már mintegy 20 éves a vadmacskaprogram, azonban a kezdeményezés résztvevői bizakodóak.

Nem véletlen, hogy idén a Budakeszi Vadaspark a vadmacska évének nyilvánította 2021-et. Ennek keretében szeretnék az érdeklődőknek bemutatni a faj sajátosságait, jellemzőit, hiszen a tapasztalatok alapján a társadalom igen keveset tud a vadmacska magyarországi létezéséről.

Ismeretlen egyedszám

A vadmacska hazai állományáról megközelítő becslések sem állnak rendelkezésre. Az eddigi ismeretek alapján az Északi-középhegység környékén, a Bükkben, valamint az Őrségben észlelték nagyobb számban.

A vadmacska főként az összefüggő erdei környezetet kedveli, azonban zsákmányszerzéskor a nyílt réteket, mezőket, nyiladékokat látogatja madarak, rágcsálók és nyulak reményében.

Nemzetközi viszonylatban a faj nem fokozottan védett állat – Ausztriában például meglehetősen stabilnak mondható az állománynagysága –, nálunk viszont az, mondván, pontos adataink nincsenek állományáról, de feltételezések szerint a genetikailag tiszta populáció megkívánja a fokozott védelmet.

A sok ismeretlenes egyenlettől függetlenül, a vadmacska védelme szempontjából a vidéki közösség házimacska-tartásának magatartásában és hozzáállásában kell a megoldást találni. A felelősségteljes gazdi ivartalanítja és megszabja macskája mozgásterületét, manapság azonban ez nem jellemző. Pedig cicáink nemcsak az énekesmadár-állományban okoznak tetemes kárt, de a hazai fauna egyik igen impozáns ragadozójának, a vadmacskának a jövőjét is megkérdőjelezik.