A társaság tavaly december és idén május között, két ütemben, 27 helyen gyűjtötte össze, illetve szállíttatta el a hulladékot. Az érintett területek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elszórtan elhelyezkedő, jellemzően településekkel és országos közutakkal határos erdőrészletek voltak.
Az erdőgazdaság a hulladék elszállítása mellett komoly hangsúlyt fektet az illegális szemétlerakások megakadályozására is. Emiatt vállalta az erdőterületre bejutást megakadályozó sorompók telepítését, valamint a szemeteléstől való elriasztásra szolgáló kamerák elhelyezését is.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. – felelős erdőgazdálkodóként – mindent megtesz annak érdekében, hogy mind az erdőjárókat, mind az erdei környezetben vezető közutakon közlekedőket tiszta, hulladéktól mentes erdők fogadják.