Hírek

Rezét újra szolgálatban

Sikeresen teljesítette a hatósági üzembe helyezési vizsgát a Gemenci Állami Erdei Vasút gőzöse, így újból szolgálatba állhat. Utasokkal teli szerelvényeket azonban a koronavírus-járvány miatt még nem vontathat.

A Rezét gőzöst tavaly teljesen felújították a debreceni székhelyű ENERGOSZERVIZ Kft. műhelyének szakemberei végezték. A munka során elemeire bontották a mozdonyt, majd újjáépítették. A szertartályos, telített gőzzel működő mozdony egyik érdekessége, hogy kazánjának kialakítása lehetővé teszi a fafűtést is, így sokkal gazdaságosabban tud üzemelni.

A 490,2003 pályaszámú Rezét gőzös 2001 márciusában állt először szolgálatba a Gemenc Zrt.-nél. Az erdélyi Resicabányán (Reșița) 1954-ben gyártott mozdony a leghíresebb székelyföldi fürdővárosban, Borszéken, a helyi ásványvízüzemben vontatott nyugdíjazásáig. Onnan került – két évtizeddel ezelőtt – Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejébe, Gemencre, ahol már nem a tehervontatás, hanem a turisták szállítása a feladata.

Nyomvonala a Duna és a Sió medrét követve a Gemenci erdőben halad 30 kilométeres pályán hétköznap Malomtelelőig, hétvégén és ünnepnapokon Keselyűsig, illetve Gemenc-Dunapart állomásig.  A koronavírus-járvány miatt azonban, tekintettel a kormány által kihirdetett vészhelyzetre, 2020. november 12-től határozatlan ideig Rezét sem közlekedik.

 

Forrás: Gemenc Zrt.