Futóhomok helyén zöldellő erdő

A fűrészüzemben főként a saját termelésű akác alapanyagot dolgozzák fel, négy oldalt fűrészelt, hegyezett karót készítenek. A 24 hektáros csemetekert mindenekelőtt a saját, valamint a társerdészetek igényeit szolgálja ki nemes nyár, akác és szürke nyár szaporítóanyaggal, illetve cser, tatárjuhar, vadkörte, vadalma csemetéket is nevelnek. Az erdészet területe három erdészeti kistájra terjed ki: a Duna-Tisza közi hátságra, a Gödöllői-dombságra és a Tápió-Zagyva-vidékre.

Kiváltságos helyzet

Pótharasztot először 1280-ban említik írásos formában. A rajta keresztül haladó Kőrösi útnak köszönhetően gyorsan fejlődött a település, 1350-ben I. Lajos király hetivásárt, 1417-ben Zsigmond évi vásárt engedélyezett a falunak – 1404-től a Harazthyak tulajdonába került.

Nagykőrös városa 1642-ben megvásárolta Pótharaszt pusztát, mely lőportermelése miatt a török uralom alatt kiváltságokat kapott.

Ennek alapját a salétromos talaj adta, valamint a környék elegendő faanyaga, ami a kifőzéshez volt szükséges. A falu lőporral fizette meg adóját, ehhez az erdőből csak meghatározott mennyiséget kellett kivágni. A tulajdonosok folyamatos jövedelmet vártak az erdőtől, ami szintén szabályozta a kitermelést és védte az erdőket a túlhasználattól. „Ha valaki az erdőről hír és cédula nélkül fát visz, 12 forintra büntetik és marhája elvétetik” – így rendelkezett a helyi erdőtörvény 1759-ben.

Akácot telepítettek

Kevesen tudják, hogy ezt a homokbuckás tájat 200 évvel ezelőtt sivataghoz hasonlító futóhomok uralta. A török kori háborúk, a legeltetés és a faanyagszükséglet megváltoztatta az ökológiai állapotot, és a külterjes gazdálkodás kényszere miatt a homok még inkább mozgásba lendült. Kopár dombtetők keletkeztek, és az egykori termőtalaj vastagon eltemetődött a mélyebb részeken is.

Sétakörök

A Monori Erdészet a 2014-ben felújított és átadott Erdőőri lak kirándulóhely és a Pótharaszti Sétaerdő létrehozásával vállalt közjóléti szerepet. Az Erdőőri lakhoz három ismeretterjesztő táblával ellátott sétakör kapcsolódik. Bejárásukkal megismerhetjük a helyi növény- és állatvilágot, a terület múltját és sajátosságait. A 2014-ben és 2016-ban létesített erdei pihenőhelyeken padok, asztalok, valamint tűzrakó hely várja a kirándulókat. 2016-ban a NEFAG Zrt. a Pest Megyei Természetbarát Szövetséggel karöltve felújított mintegy 150 kilométer turistaútvonalat, majd 2017-ben a Pest megyei piros turistaútvonal mellett megépült a Hubertus kápolna pihenőhely, a következő évben pedig egy újabb nagy esőbeállót, az Erdei Tantermet adta át a nagyközönségnek.

A helyzet kezelésére már a 19. század elejétől születtek kezelési tervek.

A homok bármi áron való megkötése volt a kor feladata, és erre az akác bizonyult a legalkalmasabb fafajnak. Időközben a hidrológiai viszonyok is számottevően megváltoztak, az egykori tölgyesek termőhelye jórészt eltűnt. A korabeli leírások szerint a három város: Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét határában nagy kiterjedésű erdőterületek lehettek. A bronzkori és a későbbi népvándorláskori népeknek ideális szálláshelyet kínált a táj, mert télire sem kellett elhagyniuk a legelőterületeket, és az egykori erdőssztyepp erdők helyét jó minőségű szántóföldé tudták alakítani.

A Monori Erdészet területén megtalálható tölgyerdőket is az 1920 körüli faínség miatt vágták utoljára tarra és sarjról újították fel.

Ezek az erdők az 1950-es években készült légi fotókon még legelőerdő képét mutatták, azóta akáccal besűrűsödtek.

A pótharaszti erdő nevezetességét Kitaibel Pál (1757–1817) botanikusnak, a magyar természettudomány kimagasló alakjának köszönhetjük, aki felfedezte és leírta egyebek közt a liláspiros virágú tartós vagy pótharaszti szegfűt (Dianthus diutinus).

Kitartó munkával

Balla Károly (1795–1873) 1827-ben Nagykőrös városától harminckét évre bérbe vett Pótharaszton egy 1200 holdas, futóhomokkal borított területet. A városvezetésnek az volt a kikötése, hogy erdővel megkösse a futóhomokot, és ahol lehetséges, szőlőt telepítsen. A bérlő nagy kitartással és szakértelemmel olyan eredményt ért el, hogy a város a szerződés lejárta után is nála hagyta a területet. Ennek is köszönhető a közel 12 ezer hektáros összefüggő erdőtömb, aminek a felét a Monori Erdészet kezeli.

Balla Károly sírja a róla elnevezett major közelében, az egyik sétakör mellett található.

Trianon után Kaán Károly miniszteri államtitkár személyesen is ellenőrizte a Pótharaszton végzett munkát. Az általa meghirdetett Alföldfásítás szerencsésen találkozott a puszták hasznosításának tervével, és Nagykőrös példásan használta ki a program lehetőségeit. Minden évben megkapta ezért a legnagyobb erdőtelepítőnek járó különdíjat. A szakszerű erdőgazdálkodás érdekében, Pótharaszton 1929-ben erdőmesteri állás szerveződött, majd az 1930-as években az Alföldfásítás céljából létrehozták a Mendei csemetekertet. A pótharaszti erdő részét képezi a Csévharaszti Ősborókás, amelynek védelem alá helyezését elsőként Kaán Károly a Természetvédelem és a természeti emlékek című alapművében javasolta, végül 1935-ben helyi, 1940-ben pedig országos védettséget kapott.

1970-ben megalakult a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, de a Csévharaszti és Mendei Erdészeteket csak 1977. január 1-jén vonták össze.

Az így létrehozott Monori Erdészet igazgatója, Szöőr Levente felismerte, hogy az akkori fafajösszetétel megmaradása esetén az ezredfordulóra az éves véghasználati lehetőség közel az egyharmadára esne vissza, ezért a gyorsan növő nemes nyár állományok létesítését szorgalmazta. A mai erdőgazdálkodást a teljes tervszerűség és szabályozottság jellemzi.

Justin erdő

A Monori Erdészet az elmúlt évtizedekben arra törekedett, hogy a települések közelében, az erdőfelújítások során olyan erdőket hozzon létre, amelyek megfelelő környezetet teremtenek a pihenéshez és a kiránduláshoz. Az erdészet a települések határában 400 hektáron őshonos, hosszú vágásfordulójú kocsányos tölgy állományra cserélte le a korábbi kultúrerdőket. Így történt ez Justin István kerületvezető erdész kerületében is, aki Üllő határában 39, Felsőpakony határában 23 hektár elegyes, leendő parkerdőt erdősített és ápolt.

A Justin családnak már a harmadik nemzedéke szolgálja az erdőket ezen a helyen.

Justin István erdész édesapja példáját követte. Fizikai dolgozóként kezdte, majd Szegeden levelezőn elvégezte a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumot. Előbb a Mendei Erdészet Tápiószecsői Fűrésztelepén volt műszaki vezető, majd 1977-től a Monori Erdészetnél szakosított erdőművelő kerületvezető erdészként dolgozott. Kerületének kiemelt fontosságú része volt az Üllő határában fekvő Fácános. Az üllői árbóc akác anyaállományának kiemelt kezelése, felmérése, kiértékelésében végzett szerepvállalása után a szakszerű véghasználat és felújítás eredményeként, ismét árbócakác-állomány áll méltó utódként. Azonban 2014-ben az egyik utolsó erdősítési munkája nyomán kocsányostölgy került az akác helyére. Tisztelegve a szakember több mint négy évtizedes pályája előtt, az erdőt Justin erdőnek nevezte el az erdészet. Nyugdíjba vonulása után fia, ifjabb Justin István vette át a stafétát, és édesapjától örökölt szakmaszeretetével és hűségével kezeli tovább az Üllő környéki erdőket.

Visszatekintve az elmúlt száz évre, azt mondhatnánk, hogy könnyű dolgunk van nekünk, a jelen erdészeinek.

Gépek segítik a fakitermelést, csemetenevelést, az erdőfelújítást és az ápolási munkákat, az irodában pedig számítógépen dolgozhatunk. Autóval közlekedhetünk, és a mobiltelefon révén minden információhoz azonnal hozzájuthatunk. Akkor mégis mitől nehéz a munkánk?

Jó csapat

Komoly kihívás úgy megfelelni a kor követeléseinek, hogy betartjuk a szakmai elveket, szempontokat, és hűek maradunk elődeinkhez; továbbvisszük szellemiségüket, szakmaszeretetüket, elismeréssel adózunk küzdelmes munkájuk eredményei előtt. Hogy a helyükbe léphessünk, és a múlt őrzésével építhessük a jövőt, jó csapat kell. Ez a Monori Erdészetnél szerencsére mindig megvolt.