Lillafüreden több kocsi is gyakorlatilag maximális kihasználtsággal közlekedett vasárnap, ez a megszokott létszám felét jelenti a korlátozások miatt.
Kollégáim minden forduló után fertőtlenítették a kocsikat – mondta Zay Adorján, vezérigazgató.
Az ÉSZAKERDŐ szombaton indította el a Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasutat, amik a koronavírus-járvány miatt a Kormány által meghirdetett veszélyhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően március 17. óta nem közlekedtek.
Egyelőre korlátozott kínálattal várja utasait a két vasút. A lillafüredi vonalon módosított menetrend szerint hétvégén napi hat, hétköznaponként pedig három szerelvény közlekedik. Pálházán az eredeti menetrend szerint, de csak hétvégeken és ünnepnapokon jár négy járatpár.
További híreket „koronavírus” témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.