A nappali órákat tág szájú faodúban, sziklaüregben tölti. A városi, falusi épületek számára a sziklás környezetet helyettesítik, beköltözött a településekre, ahol ma már szinte mindenütt otthon van, padlástereken, templomtornyokban, romépületekben tanyázik.
A nyest tápláléklistája változatos. Elsősorban rágcsálókból, a városokban patkányokból áll, emellett madarakat fog, de nem veti meg a gyíkot és a nagyobb rovarokat sem. Nagyon szereti a tojást, ha pedig a faluban olyan tyúkólat talál, melynek ajtaja éjszaka nyitva áll, ott komoly károkat tokozhat.
A városi nyestek kellemetlen szokása, erről autótulajdonosok tudnának panaszkodni, hogy megrágcsálja az elektromos kábeleket. Ennek oka még nem teljesen tisztázott, de külföldön már kísérleteznek azzal, hogy a kábeleket a nyest számára kellemetlen, taszító anyagokkal vonják be. A fővárosban, különösen a budai oldalon csak az éjszakára garázsba állított autók vannak biztonságban a vadászó, és ilyenkor nagy utakat bejáró állatoktól.
A nyest Európában csak Skandináviából és a Brit-szigetekről hiányzik, elterjedése keleten Kínáig nyúlik. Magyarországon változó számban, de szinte mindenütt előfordul, állománya, úgy tűnik, lassan növekszik – nem védett.
Írásunk Schmidt Egonnak a Kistermelők Lapjában megjelenő részletes cikke alapján készült.