A tárlat három teremben szemlélteti a vadászat ősiségét és sokoldalúságát. Mindegyik terem külön tematikával rendelkezik, amely a ’86-’87-es eredeti kiállításhoz képest folyamatosan gyarapodott.
A múzeum főigazgató-helyettese, Kőrösi Andrea megnyitóbeszédében elmondta, hogy már szükséges volt a kiállítás megújítása.
Mindebben elévülhetetlen érdemei vannak Sánta Ákosnak, akinek köszönhetően az eddig is meglévő trófeaterem mellett egyedülálló fegyver- és vadászkutya teremmel bővült a tárlat.
Németh Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját, valamint a Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek és Vadászok Szövetségének elnökét kérte fel a múzeum a kiállítás hivatalos megnyitására. Beszédében kiemelte, hogy az idelátogatók remek képet kapnak a vadászat és a vadászfegyverek történelemben átívelő fejlődéséről és a vadászat szerepéről, amely hazánk kultúrájában mindmáig fontos szerepet tölt be.
„A fegyvert lehet rosszként vagy jóként értelmezni, de legjobb, ha eszközként értelmezzük.” A fegyverek amellett, hogy ipartörténeti eszközök, egyben jelentős képzőművészeti alkotások, amelyek a szó szoros értelmében művészeti igénnyel és megmunkálással előállított tárgyak.
Németh Balázs kiemelte, hogy hazánk nemcsak Európában, hanem szerte a világban egyedüli a tekintetben, hogy a hagyományos vadászati módok szinte teljes spektrumát lehet gyakorolni. Az íjjal történő vadászattal, a solymászattal, agarászattal és az elöltöltős fegyverek használatával olyan kultúrát őrzünk, amit talán semelyik másik ország.
Ezek a hagyományőrző vadászati módok kalandok és kihívások elé állítják az igaz vadászt. Ugyanis a vadnak esélyt kell adni, s azt nem lehet másként, minthogy az állat szagló, halló, látó érzékszerveinek „hatókörén” belül cselezzük ki, majd ejtjük el a vadat.
Ellenben a vadászatba beinjektált technológia, és annak széles repertoárja, illetve a digitális eszközök használata a vadászat velejét öli ki e ősi tevékenységből. Igaz, ezeknek az eszközöknek az alkalmazásával (pl.: hőkamera) a vadászatunk eredményesebb lesz, elejtés-orientáltabb, de egy igaz sportvadász számára nem az elejtés az elsődleges, hanem a természet adta élményeknek a megélése.
Németh Balázs véleménye, hogy a hagyományos eszközök és vadászati módok sokkal közelebb viszik az embert a természethez, ezáltal eggyé is válik vele.
Az ünnepélyes megnyitót követően a kiállítás megtekinthető június 15-től a múzeum nyitvatartási idejében.