70 évvel ezelőtt Attenborough egy felvételt készített Balin. A születésnapi kívánsága pedig az, hogy egy lemezlovas átváltoztassa ezt a három perces szent gamelán zenét egy olyan slágerré, ami az ibizai éjszakai klubok világába is könnyen beleolvad. Ennek érdekében pedig pályázatot hirdetett a Songlines magazinnal közösen. A szám címe Gender Wayang:
A felvétel 1954-ben készült, amikor a BBC-nek a Zoo Quest című sorozat készítése közben komodói sárkányokat keresett.
„A falubeliek kivételes pontossággal és valódi lelkesedéssel adták elő ezt az összetett zenét” – emlékszik vissza.
A természetbúvár a különböző expedícióira gyakran vitt magával hangfelvevőt, így megörökíthette a helyi hangokat és zenéket. Azonban ezek a felvételek szinte kivétel nélkül kihasználatlanul álltak a BBC arhívumában – legalábbis eddig. Ugyanis a Radio 4 egyik műsorvezetője, Julian May felkutatta ezeket, miután tudomást szerzett létezésükről egy interjú során.
– mondta a rádiós műsorvezető tavaly egy interjúban.
„Így az ezeken a régi felvételeken hallható zenék olyan minőségűek, amit ma már képtelenség lenne reprodukálni.”
A most indított pályázat zsűrijében a szakértők mellett Attenborough maga is benne lesz. Reményei szerint az ősi dallamot modern köntösbe bújtatva eljuttathatják az indonéz bennszülött zenét az újabb generációkhoz is. Ezzel pedig végső soron a fennmaradását szolgálják.