1969-ben egyedülálló volt a Pilisi Parkerdőgazdaság alapítóinak célkitűzése: olyan erdőkezelési modell kidolgozása és megvalósítása, amely előtérbe helyezi az erdők turisztikai és kulturális szerepét, és nagy hangsúlyt fektet a táj és a természet védelmére. Mindennek anyagi forrását a korszerű erdőgazdálkodásnak kellett megteremteni.
Az idén az 50 éves jubileumot ünneplő Pilisi Parkerdő Zrt.
az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját
kezeli, amely a gyalogos, a kerékpáros és a lovas természetjáróknak egyaránt kikapcsolódási lehetőséget kínál.
Ezek sorában 40 éves fennállását ünnepli a Budakeszi Vadaspark, amely 2018-ban újabb látogatottsági rekordot döntött, és elnyerte az Év Családbarát Ökoturisztikai Élménye díjat. Története során az erdőgazdaság számos természetvédelmi terület alapításában is közreműködött, és egyik kezdeményezője volt a Pilisi Bioszféra Rezervátum kialakításának.
A Pilisi Parkerdő országosan élen jár az örökerdő-gazdálkodás széles körű bevezetésében, miközben gazdálkodásával biztos alapot teremt a turisztikai és természetvédelmi közfeladatok ellátásához.
Működési filozófiája szerint az aktív természetvédelem, az erdőgazdálkodás és a természetjárás nem választhatóak el egymástól.
A kerek évfordulót jelentős turisztikai és természetvédelmi fejlesztésekkel ünneplik a pilisi erdészek. Két pályázat keretében
mintegy 1 milliárd forintból megújul a Pilisi Parkerdő teljes turisztikai infrastruktúrája.
A Magyar Természetjáró Szövetséggel alkotott konzorciumban megvalósuló program legfontosabb eleme a térséget átszelő 1000 kilométernyi turistaút-hálózathoz kapcsolódó pihenőhelyek és az információs rendszer felújítása. Három új kilátó is épül: a Szentendre fölötti Bölcső-hegyen, a Gödöllői-dombságban a Szada melletti Margita-hegyen, és a Gerecse keleti peremén található Nagy-Gete hegyen. A Rám-szakadéknál mosdót és pelenkázót is tartalmazó fogadóépület épül, míg több romos erdei épület úgynevezett négyévszakos pihenőhelyként újul meg. A fejlesztések több emblematikus, de mára leromlott állapotba kerület kirándulóhelyet is érintenek, köztük a hűvösvölgyi Nagy-rétet vagy a Holdvilág-árkot. A városi street workout edzőparkok mintájára, de tájba illő kivitelben 8 helyszínen erdei fitneszpark is épül.
A Pilisi Parkerdő a jubileumi évben különös hangsúlyt fektet a természeti értékek megőrzését aktívan szolgáló programokra.
Az erdészek kiemelt figyelmet szentelnek az év rovarfajának választott havasi cincér, és az év kétéltűje, a foltos szalamandra élőhelyei fejlesztésének.
Mindkét faj kötődik a Pilisi Parkerdőhöz, a havasi cincér például az erdőgazdaság legfontosabb partnerének számító Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata, amelynek életfeltételeit megfelelő mennyiségű holt faanyag meghagyásával biztosítják az erdészek. Az év emlősének választott eurázsiai hiúz pedig megismerhető az erdőgazdaság által alapított Budakeszi Vadasparkban.
Mindezek mellett a Pilisi Parkerdő Zrt. honlapján 50 témán keresztül mutatják be a Pilisi Parkerdő történetének elmúlt fél évszázadát, azt az örökséget, ami a főváros környéki erdők jelenlegi kezelésének alapjául szolgál.