A szervezők hűek maradnak hagyományos elveikhez, úgy állítják össze az ingyenes programokat, hogy a család valamennyi tagja találjon köztük vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget.
A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény valamennyi napján a látogatók szakvezetéses erdei séta során készülhetnek lélekben a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása. Példákat mutatnak a fenntartható gazdálkodásra, valamint tudományos ismeretterjesztő előadások hangzanak el az erdő és a természetvédelem témakörében.
A természethez kötődő képzőművészeti kiállítások, a rendezvényhez köthető pályázatok is folytatódnak. A nap zárásaként pedig alkalma nyílik a résztvevőknek hogy kötetlenül beszélgessenek, megismerjék a vendéglátó települést.
A Muzsikál az erdő minden nap más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, az erdő értékeit. A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok tervezett helyszínei: Fülek, Tar, Szentkút, Mátraalmás, Szurdokpüspöki, Abasár, Kékestető, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján. Részletes információ, programok a www.muzsikalazerdo.hu honlapon.