Az agrártárca vezetője rámutatott arra, hogy az elmúlt esztendő végén született kormánydöntéseknek köszönhetően újabb fontos fejlesztések indulhatnak el a hazai erdőkben. Ez a megújulási, fejlesztési program még 2010-ben elkezdődött, melynek financiális alapja az, hogy a 22 állami erdőgazdaság a megtermelt nyereségét állami forrásokkal kiegészítve beruházásokra fordítja. A fent említett, turistaházakat érintő felújítási munkák 2,9 milliárd forintból fognak megvalósulni a hat érintett állami erdőgazdaságnál.
A földművelésügyi miniszter tájékoztatott arról is, hogy 2010 óta jelentős mértékben megváltozott az erdészetek szemlélete, s cél az, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően XXI. századi színvonalú létesítményekben pihenhessenek a magyar erdőket járók. Az állami erdőgazdaságok jelenleg mintegy kétmillió hektár erdőterületen gazdálkodnak, s 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola és 25 látogatóközpont van a kezelésükben.
Az elmúlt esztendőkben a szálláshelyeknek majd felét, 75-öt újítottak fel. Jelenleg a szálláshelyek 1600 férőhellyel bírnak, s ez kellő hátteret biztosít az iskolai csoportoknak úgy a táborozásokhoz, mint az erdei iskolákhoz.
Az erdei iskolák és létesítmények az elmúlt időszakban mintegy 80 ezer gyermeknek nyújtottak tanulási és hasznos kikapcsolódási lehetőséget.
Révész Máriusz kormánybiztos tájékoztatójában kiemelte, hogy a kormány eltökélt szándéka, hogy a természetjárás feltételein javít. Ennek szerves része az, hogy az elkövetkező két évben soha nem látott ütemben újulhatnak, korszerűsödhetnek a turistaszállások. A 2,9 milliárd forinton felül meg kell említeni azt is, hogy a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program 2017-re átcsoportosított forrásaival további jelentős, azaz 2 milliárd forinthoz juthatnak az állami erdészetek, nemzeti parkok, melyet közjóléti létesítményeik modernizálására fordíthatnak.